Rocketship Emptiness

Ghost Of Christmas

2010-12-23T16:19:00.002+01:00

A karácsony körbevesz.

The Sunlight Through The Flags

2010-11-29T14:34:00.004+01:00

Ami fény és melegség eddig átpislákolt a fátyolon, azt most teljes erővel sütve önti rám a nap. Mindenen áthatol az érzés, én pedig eufórikus derűvel szívom magamban és válok eggyé vele. Szerelem ez, feltétlen és önzetlen, ahogy mindig is vágytam rá. Bekövetkezett, amire nem is számítottam, a jó olyan kölcsönhatásba került, hogy elementáris szökőárként tőrnek elő az érzelmek. Több, mint 850 jele van annak, hogy fontos része vagyok valaminek, és bár nem látom mi lehet megírva a sorsomban, nagyon jó érzésekkel tölt el az a fajta kiteljesedés amit most megélek. És megélem amíg lehet, ezzel teszem magamnak is a legtöbbet.

Minden kapcsolatban kell egyfajta áttörés, amitől a benne rejlő értékek méltó helyükre kerülnek. Van, hogy ez soha nem jön el, bárhogy is szeretnénk és van, hogy megtörténik úgy, hogy azt érezzük nem is remélhetnénk. Szerencsés csillagállás, hogy a földi lét viszontagságos útvesztőjében olyan időben sodorjon össze az élet két embert, amikor nagyon sokat tud adni egymásnak. Ahhoz viszont, hogy ezt a lehetőséget jól használjuk fel a kulcs már bennünk van. Sok értékes pillanatot őrzők, amitől szebb lett az életem, és amikben azt éreztem bár megállna az idő. Ennél többet szerintem most nem kívánhatok. És ha a boldogság egy múló állapot is, ezekért az érzésekért nekem Ő már mindig gyönyörű marad.

Every moment was so precious
It's such a perfect day
Wouldn't wanna change a thing

All Possibilities

2010-11-03T13:52:00.001+01:00

Azt hiszem az embernek ténylegesen változnia kell a saját boldogulása érdekében. Ehhez persze fontos kiinduló alap, hogy ismerjük a hibáinkat és ezt ne úgy használjuk, hogy görcsösen féljünk a gyengeségeink megmutatkozásától, hanem olyan élményeket keressünk amikben feloldódnak és jobbá fejlődnek. A fesztelenséghez önmagában kevés a tiszta lélek, fejben kell átállítani valamit, ki kell kapcsolni a belső bizonytalanságot. Nemcsak az esetleges kudarcélményt lesz könnyebb így elviselni, hanem a sikerek is sokkal könnyebben elérhetők. A lehetőségek jönnek, csak le kell csapni rájuk és még melegében. Ha viszont nem jól funkcionálunk, talán észre sem vesszük őket és elhaladunk mellettük. Azon gondolkodom, vajon kinek nagyobb a kockázata, annak aki tudatosan vállal valamit, vagy annak aki talán nem is érzi milyen veszélyben lehet és úgy éli át? Nekem nem egyértelmű a sors ilyenkor kire róhatja a nehezebben megélhető büntetést. Ha tudtuk, hogy kudarc is lehet valamiből, lehet hogy szarabb érzés lesz majd ha bekövetkezik és a lehetőségek azon végén tudjuk magunkat. Az élet majd eldönti, de nem szeretnék tőle választ kapni.

Valójában nem tudom mit akarok ezzel az egésszel mondani. De egy dolgot igen. Egész októberben egy kurva jó érzés birtokában voltam. Sokat adott, hogy egy új szinten érezzem magam, és remélem a jó szándéka sokáig eltart. A nyugodtabb bensőséges óráimban időnként előjönnek azok a hangok, amik a már megfogalmazott, igazi értékekre vágynak az élettől, viszont úgy mindenképp megéri tovasiklani ennek a hosszú útja felett, ha másképp is jól érzem magam a bőrömben. Talán velem is megtörtént, hogy a szerencse rám nézett egy megrészegült pillanatában és szórt pár morzsát. És így nincs görcs-kór, csak sok jó élmény és egy valósnak megélt happiness.

Distance & Time

2010-10-30T11:15:00.006+02:00

A Nő valami misztikus dolog, aminek sok istenihez hasonló tulajdonsága van és irányítja a viselkedésünket. A lehetőségek egyenlősége mégis ott van, hogy nem tudjuk ki hálóz be kit...

Készen állok a bármire! :-)

Life Is For Living

2010-10-27T14:57:00.003+02:00

Írhatnék jókat az elmúlt hónap történéseiről, hogy milyen remekül megtaláltam a kiegyensúlyozott életritmusom a sok változásban, és írhatnék még jobbakat az elmúlt másfél hét intenzív és szívmelengető élménysorozatáról is, hogy mitől érzem igazán jól magam a bőrömben mostanában. Ezt a post most mégis a tegnapi nap mementójául született, mert az életben kevés olyan nagyon emlékezetes élmény van, ami a maga nem is remélt tökéletességével és beteljesülésével teljessé teszi a boldogság érzését és az élet örömét. A sors Velem való szándékai és a legbelsőbb vágyaim olyan módon összepasszoltak, hogy elöntött az a megfoghatatlan érzés, ami csak a legjobb alkalmakkor adatott meg az életemben. És ettől most felhőtlenül boldog vagyok. Ha a tegnapi napot nem élem meg, sosem éreztem volna olyan teljesnek az életem férfiként, mint ma. És erre mindig szeretnék emlékezni...

Remember The Silence

2010-10-08T10:26:00.001+02:00

"Az előttünk kibontakozó, egymást keresztező s olykor hosszabb-rövidebb ideig párhuzamosan futó életutak azt sugallják, hogy az emberi kapcsolatok óhatatlanul elszürkülnek, kihűlnek, e mű azonban mégsem a kudarcos életek és elveszett lehetetlen szerelmek története: a szereplők valóban bejárják a csalódás, az elidegenedés és elmagányosodás útjait, de az újrakezdés és a boldogabb élet reményében."

Catch The Sun

2010-10-06T13:40:00.004+02:00

Türelem és folyamatosság. Azt hiszem ezt a két dolgot a legnehezebb tartani, ha eredményre éhesen indulunk el egy hosszú úton. A kezdeti lépéseim mindenesetre megvoltak a jövő macskakövein és megnyugtat ez az élményszerű tudat. Az első kör után jó érzés tölt el, hogy haladok, mégha az igazi célok elérése messze is van. Újra visszanyertem önmagam egy elveszőben levő részét. Amint biztatóan alakulnak a dolgok mindig úgy érzem, mintha egy kicsit sütne rám a nap.

Az elmúlt másfél hét leforgása alatt túl vagyok az első álláspályázatokon, illetve interjún, voltam lakásügyleten, remek bulikon, sok programon, egy randin és egy vérserkentő nő ügyben. A csendes perceimben mikor elérne a múlt elrévedő szomorúsága átölel a felemelő bizakodás, körbevesz és belülről is véd. És bár testi élvezetekért halhatatlan a lelkem, ez az ünnepi vidámság attól is több, hogy semmiféle ital, drog vagy szex nem tartozik hozzá.

Valami hasonló életerős lendület van bennem, mint ebben a hangulatos klipben.

Uplifting sadness, the glory of the song

Keys To The World

2010-10-04T11:51:00.000+02:00

Találj valamit, amiért tudsz lelkesedni, amit egyszerűen nem tudsz nem csinálni. Meglepődsz milyen gyorsan helyére kerülnek a dolgok, ha olyat csinálsz, amit igazán szeretsz.

ONLY TIME CAN HEAL BUT TIME GOES FAST

Blood, Fire & Love

2010-10-02T12:34:00.005+02:00

GREAT SIMLICITY IS ONLY WON BY AN INTENSE MOMENT
OR BY YEARS OF INTELLIGENT EFFORT

It Means Nothing

2010-09-29T23:09:00.006+02:00

„Így kezdődött és így is lesz vége”

Az elmúlt 3 évben több post is született viszontagságos párkapcsolatom indíttatásából, amikben hol rébuszokban, hol letisztult és jól szavakba öntött gondolatokban taglaltam örömömet és bánatomat. A mai lesz az utolsó ezzel kapcsolatos bejegyzés és furcsán idegenkedem az egésztől, mert teljesen üres vagyok, nem maradt bennem semmilyen érzés. A múlttól való szabadulás olyan egyirányú út lett, amin már nincs miért visszanézni és nem tudom eldönteni, hogy egy olyan összetételű kapcsolat után amiben mostanáig éltem ez jó-e, vagy elképesztően borzasztó. A bennem kialakult érzelemmentes reakció nem tudatos, sokkal inkább egy állapot, ahol maradok kérdések és válaszok nélkül, amiben csak a jövőt nézem ezután.

Az életben mindenesetre nincs ’fair play’, ez is ismét megmutatta magát. Bármilyen tiszta lelkiismeret és jó szándék vezérelt végig ezen az időszakon, az egész kapcsolat értékrendjéhez méltatlan módon történt az elválás. A sors érdekes játéka ez, hogy az egyik kezéből ad, a másikkal pedig elvesz. Részben szempillantás alatt elvette tőlem egy bennem jónak hitt ember jellemét, de ezzel a kinullázott érzelmi állapottal könnyű és fesztelen lehetőséget adott a továbblépésemhez. Olyan ez, mint egy feloldozás, megszűnt mindent belső kényszerű erő, ami még a múlthoz fűzött volna. Nem tudok most visszanézni azon a vasfüggönyön át, ami lehullt bennem. Akármi is magyarázza a bonyolult igazságot, a velem való összefüggésében teljesen lényegtelen. Egy érzésem azért mégis van, de ez inkább már tudatos. Egyszerre jár át a rideg félelem, hogy ki volt valójában mellettem, és a végképp megerősödött vélelem, hogy nem a megfelelő emberrel kíséreltem meg leélni az életem. Furcsa belegondolni, hogy egy tiszta szerelem ilyen módon és ilyen állapotba épült le.

Nem kételkedem azonban, hogy idővel akár ezen is mosolygok majd épp oly megszépült emlékkel, mint bármely előzően megélt szörnyű dolgon. „It means nothing, if I havent got you”, hogy hűen idézzem az ideillőt. Így kezdődött és így is lett vége, csak épp a jelentése változott meg. Rengeteg dolgot írtam még magamnak róla, de ezeket már nem teszem közzé. Sokat adott ez a kapcsolat, és sokat bántott hogy még többet is adhatott volna, de véget ért és most csak a tudat maradt, hogy megtörtént. Érzéseket nem viszek tovább belőle.

Further Away

2010-09-27T23:26:00.006+02:00

Sorsszerű, hogy ami az ember életében terhes, az bármily hosszú ideig is tart, egyszer azért csak véget ér. Idén több változás történt az életemben és bár mindegyiknek nagy lelkesedéssel indultam neki a legbizakodóbb mégis a mostani állapotom, a szeptember közepére kialakult összkép alapján vagyok. Mikor próbáltam megnevezni magamnak a három legmeghatározóbb dolgot, ami a benne rejlő meg nem oldott problémával leginkább kihatással van az általános lelki állapotomra, a legfontosabb kérdések mindig a párkapcsolatomat, a munkámat és azt az alulról induló egzisztenciális állapotfejlődést jelentették, amiben a hosszú és küzdelmes évek során nem sikerült érdemi változást eszközölnöm. Nos az új kezdet, aminek küszöbén állva most még pár gondolat erejéig visszanézek a múltba azt jelenti, hogy a tudathasadásos „fájdalmak” és a rám telepedő félelmek kiváltóinak jelentősebb része mára eltűnt a további út mellől.

Bármit is sikerül majd elérnem ezzel a lehetőséggel, fontos most a bennem levő lelki erő és hogy jobban bízok magamban. Nem vagyok persze olyan naiv, hogy azt hinném nem lesznek hasonló, vagy más típusú, esetleg még nehezebb problémáim ezután ezekben a témákban, csak az összhatás állapotában most egy olyan ponton vagyok, ahol mélyen kifújtam a levegőt és a történtektől úgy érzem jobban vagyok. Elbúcsúztam egy több, mint tíz éves munkaviszony viszontagságaitól, és elbúcsúztam egy viszontagságos nőtől, akit egykor szerettem, egy érzelmiben teljesen hullámzó 3 éves kapcsolatban.

A maga nemében mindkét történet nagyon tanulságos volt, tele keserédes fejezettel és egyre nehezedő folytatással, ami alól végül elfogytak a lapok. Ami érték volt azt mindenképp továbbviszem magamban, ami még most is fájna, azt pedig az idő talán majd végleg kikoptatja. A megkönnyebbülés egy visszafogott állapotában, pozitív hangulatban nézek a jövőbe és a további válaszutak elé.

Amit még erről el kell mondanom, azt pedig hamarosan elmondom…

Somewhere Beneath My Skin

2010-07-26T15:32:00.002+02:00

Mondjuk úgy, hogy izgatott lettem... :-)
Ez egy soha véget nem érő szerelem!

Ha van 3 perced hallgasd meg, ma van az első napja, hogy megteheted. Megjelenés: 2010. szeptember 13.

Postcards From A Young Man

2010-07-14T09:38:00.003+02:00

Ismét egy új kezdet napja. Az időzítés nem véletlen, megint idősebb lettem egy évvel. 33 éves fejjel nézek bele a képernyőbe és az arcról, ami visszatükröződik benne, nem tudom eldönteni, hogy egy kellő öntudattal bíró és jól formálódó férfié-e, vagy egy időnként még mindig önbizalom hiánnyal küszködő fiatal srácé. Valahol félúton túl járok…
Mi sem bizonyítja jobban, minthogy megint megpróbálok visszatérni a blogíráshoz, ami egy sajátos csapdahelyzetet rejt magában. Egyrészt nem tudom később mennyi időm lesz rá valójában, másrészt bármennyire is szeretne az ember naplószerűen és időben posztolni, a gondolatai már csak a sokadik fázisban és átalakulva kerülnek leütésre. Mindegy, úgy fogom fel olyan ez, mint egy utazás. A legtöbb utazás során az élményeket a legjobb megosztani másokkal is, ezért arra készülők, hogy sok olyan képeslapot küldjek, amiket miután feltettem ide, később is érdekes legyen visszanézni. Az utóbbi elcsendesült időszakomban elég sok minden történt, ami kellő inspirációval és tapasztalattal szolgált, ezért egyelőre nem félek attól, hogy elfogy a lendület. Ha pedig kellően beérnek a gondolatok, legalább elmondhatom, hogy minden út vezet valahová…

Until The Next Life

2010-03-27T02:14:00.003+01:00

Minden vég valami újnak a kezdete is egyben. Búcsúzom hát a csendtől, a szűkszavú önmagamtól és minden gondolattól, amit a megfáradt testem végül magába zárt...

Do not stand at my grave and weep;
I am not there. I do not sleep.
I am a thousand winds that blow.
I am the diamond glints on snow.
I am the sunlight on ripened grain.
I am the gentle autumn rain.
When you awaken in the morning's hush
I am the swift uplifting rush
Of quiet birds in circled flight.
I am the soft stars that shine at night.
Do not stand at my grave and cry;
I am not there. I did not die.

És új életet kezdek...

Changes

2009-11-21T11:54:00.006+01:00

Sokféle arcomat mutattam már az életben és ha végiggondolom, hogy melyik volt az amelyik igazán én vagyok, azt érzem a legvalószínűbb egzakt válasznak amikor őszinte vagyok azzal aki mellettem van.

Mostanában sokszor eszembe jut egy szó, vagy inkább egy fogalom, és ez az önbecsüléssel kapcsolatos. Mikor ezzel találkozom össze a gondolataimban, mindig úgy érzem mintha meg kellene állnom az időben. Nem hiszem, hogy van annál mélyebb kifejezése az érzéseimnek, mint ahogy mostanában megnyíltam és amiket sikerült szavakba öntenem annak akit a legfontosabbnak hiszek. Az én lelki világom szerint, a maga érzelmi és racionális összességében, ennek nagyon nagy értéke van. Benne van minden szeretetem és jó érzésem, hitem, bizalmam, erőm és szándékom, amit adni tudok és amire képesnek érzem magam. Hogy ez az érték másnak mit jelent?.... talán kevés…. nos az önbecsülés gondolata valahol ott kezd el bevillanni ha nem érzem azt, hogy elég fontos.
Rengeteg érzés letisztult bennem azokról a lelki folyamatokról amiken keresztül mentem az elmúlt 2 évben. Tisztábban látom magamat, azokat az érzéseimet amiket tudatosan és öntudatlanul is fel kellett dolgozni, és azt hogy hova jutottam el ezekkel mára. Az életben kevésszer voltam olyan biztos abban, hogy mit akarok, mint most. Ha másért nem is, de ezért a pozitív konklúzióért megérte, hogy megállt fejem felett az idő és elültek a felkavart hullámok.

Én én vagyok, nem akarok és sosem fogok tudni más szerepet játszani az életben, tudok viszont jobb lenni. Tisztában vagyok a személyiségemben levő gyengeségekkel és hibákkal, és azzal, hogy ezeken a tudatosság megélése után a gyakorlatban jóval gyorsabban kell változtatni. Talán önzőbbnek is kéne lennem és mindig mindent magamért csinálni, ami sugározza a határozottságot és a magabiztosságot, de ezt sokszor olyan útnak érzem, ahol kevesebb teret enged az ember az elfogadásnak. A társas lét és a párkapcsolat alapja nekem arról szól, hogy ne csak a saját érzéseimmel éljem meg az együttlétet, hanem közösen azzal a nőével is, aki velem van. Épp ezért fontos az egymás iránti figyelem, az érzések kifejezése és a kölcsönhatás. Ha valahol kihagy és ha úgy érzem a magam módján - és még azon is túl - mindent próbáltam megtenni hogy az én „értékem” fontos lehessen, megint csak jön az önbecsülés.
Ugyanez a szindróma vetül ki egyébként a munkahelyemen is. Az örökös átszervezés, az erőforrások rosszabbnál rosszabb újraelosztása mindig azt kérdőjelezi meg, hogy mennyit ér az, vagy ér-e egyáltalán valamit, amit eddig csináltam. A törésekből, amit a saját és mások kárán elszenvedünk, általában nem a lehetőséget látjuk meg a változásban, hanem a kockázat, dilemma és félelem lesz úrrá az érzéseinken. Szeretném hinni, hogy az érték a döntő, de egy olyan multinál ahol dolgozom, már tudom, hogy nem így van. Az évek és a rutin sajnos már megtanított rá, hogy immunis legyek arra a változásra, ami most is zajlik, és az önbecsülésem erősebb annál, hogy mindenáron át akarjak jutni a tiprás után is szűkre feszített kapun.

Ehhez képest a szerelem egy jóval tisztább viszony. Abban nem lehet álnokság, érdek és őszintétlen viszony, mert azt nem bírja el. A párkapcsolatban az érték a fontos. A hétköznapok és az azzal járó teendők mennek tovább napról napra, a legtöbb dolog működik, mert van ami megy magától és rutinból, viszont ha ebben a térben nem kap prioritást az ami nekünk belül fontos, akkor ugyanolyan droidként működünk mintha a munkában lennénk.
Van egy nő akiért mindent megtennék, hogy érezzem úgy vagyok fontos számára, ahogy szeretném és aminek a kölcsönhatásából életre szóló dolgokat építenék. Mások szerint van más nő is, akiért ezt megtehetném…., de nem látnak bele minden érzésembe és nem tudnak az értékrendemmel élni. Én az ő értékeiben bízom, és hiszek az enyémben, illetve abban, hogy az kellően fontos. Minden történés után is azt érzem jó az amit egymásban és magunk körül teremtettünk és ha jobban csináljuk, hosszútávon a jó érzések maradnak együtt. Mert van ami a változásban is állandó tud maradni, ha tudom mi a fontos és teszek érte. És ha megvan hozzá a kellő önbecsülés...

Give A Little Love

2009-11-12T01:32:00.011+01:00

Akárhova megyek és bármit csinálok, mindig ugyanaz az érzés van bennem. Ott van minden gondolatomban, minden mozdulatomban, egyre több hosszú álmatlan éjszakámban és az üresen elmúló nappalokban, amikben minden új tett ellenére is Ő hiányzik, és az hogy velem legyen. Magamban hordozom a Nőt, akit még mindig szeretek. Mostanában egyre kevesebbet látom, mégis mindene itt van és él előttem…
Ha kitudnám énekelni azt a rengeteg érzést, ami bennem kevereg, minden érett rajongásával és értékes fájdalmával együtt, valószínűleg olyan elemi erővel és tisztán tenném, mint amilyen Tom Jones hangja. Tegnap este az ő koncertjén voltam, ellenállhatatlan az öreg és fantasztikus. 69 éves kora létére még mindig egy igazi macho és úgy énekel, hogy ha nő lennék és nekem tenné, magától csúszna le rólam a bugyi.

Egy újabb emlékezetes este, amikor végre nemcsak az agyam kattogott, hanem most a fényképezőgépem is. Tom Jones koncert hangulatképek:

Sleeping Sun

2009-10-29T23:35:00.007+01:00

Tata, Öreg tavi nagy halászat - 2009. október 25.

Ki korán kell, megleli a sok halat....

...a nyugalmat...., és jutalma húszféle finom halászlé.

"I'm next to Jesus!" - ezt a mellettem álló fazon mondta a telefonjába, miközben fotóztam. Vajon rám gondolt?....

In This Light And On This Evening

2009-10-27T16:18:00.007+01:00

Esti séta képekben - Budai Vár - 2009. október 23.

I'm in a wide open space, I'm standing
I'm all alone and staring into space

Love Come Rescue

2009-10-24T13:08:00.014+02:00

ATHLETE - Vienna, Flex Club, 2009. október 22.

The world is too heavy
Too big for my shoulders
Come take the weight off me now

Song For Departure

2009-09-25T17:23:00.002+02:00

Mókás ez a klip, és mintha csak rólam formázták volna. Egyébként megváltozom...

Long Island (mert hetijegy)

2009-08-12T09:44:00.005+02:00

Kicsit megrészegülve kelek ma útra a Sziget fesztiválra, és gyanítom párszor így is térek majd haza a héten… A kiinduló állapot abból adódik, hogy rég volt ilyen jó a zenei felhozatal a rendezvényen így várakozásokkal telien tekintek a következő pár napot jelentő jövőbe, a befejező stádium már inkább a tárgyilagos mivoltából fog következni.

A szívem napról napra hangosabban dobog mikor arra gondolok, hogy szombaton a Manic Street Preachers lép fel Budapesten. Életem, vérem ez a zene, mindig erőt adott nekem mikor kellett. London, Cardiff, Stuttgart, Bécs, 11 évet és 7 koncertélményt jelentő európai utazgatás után megélem, hogy a walesi kincsestár a lábaim előtt, otthon nyílik ki. A dolog olyan jelentőséggel bír, mint egykor a holdra szállás, a kietlen pusztaságban leszáll valami, ami a történelem tükrében majd új jelentőséggel bír és ami sokáig megmarad az emlékezetben. Pedig semmi fakszni, csak rock n’ roll-ban megzenésített életérzés…

A Sziget számlán a Snow Patrol nyitja majd a fogyasztásomat, kíváncsian várom az aktuális fesztivál szettet, amivel első áldoznak előttem. Bízom benne, hogy a stadionrock kerekedik felül bennük és hamar feldobják a hangulatom. A sort a tinglitangli Lilly Allen popbeütése folytatja, majd ugyanez alterosan lecsupaszított nyersességben a The Ting Tings-től. A Jet-től elementáris rockműsort, az Editors-tól féktelen pörgést és elszállást, a Placebo-tól karcos felfrissülést remélek, a Faith No More zárásától pedig lüktető old school megemlékezést a régi szép időkről. Ez a pálmasor viszi a sétányt, a többiek lazább széljegyzeten hozzák-viszik majd a légáramlatot. Lesznek még érdekességek szép számmal, és ha a fordított életritmus okozta napközbeni végelgyengülés nem vesz erőt rajtam, folyamatosan be is fogok számolni róluk. Jók a kilátások tehát, akárcsak a hasonló nevű koktél esetében. Azután is egybefolyt minden, de kellemesen és önkéntelenül is nevettem a világra.

Silent Sigh

2009-08-12T00:02:00.011+02:00

Pár napja végre kiolvastam azt a könyvet, amit egy fiatal blogírónő elbeszélései alapján adtak ki, és amivel többszöri félredobás után közel 1 év alatt sikerült végeznem. Nem kis teljesítmény ennyi időt baszakodni egy könyvvel, de hogy legyen mit pozitív értelemben felhozni erről a folyamatról, fogjuk fel úgy, hogy végső soron nem adtam fel. Pedig egy igazán könnyed olvasmányról van szó, a címe „Hol jár az eszem”, pörgetős, egy olvasatú könyv. A történet lényegében 1 év eseményeit öleli fel, a naplót Abby Lee írta, s olyan nyitott módon elbeszélt témákat feszeget benne, mint a szex, meg a szex és végül a szex. Legalábbis a vágy oldaláról és az ő különösen aktív, nimfomán szemszögéből.

Anno azért vettem meg ezt a könyvet, mert egy amolyan nőknek szóló tanulságos olvasmányt láttam meg benne, amitől egy pillanat alatt beugrott, hogy én meg milyen régen olvastam ilyesmit. Ez nem valami eltévelyedés volt nálam, hogy a nemi eltérésből adódó célközönség különbséget ne vettem volna észre, hanem hiszem és vallom, hogy férfiként is érdemes ráeszmélni valami elfeledett, vagy új praktikára, amit a nők célzottan, vagy ösztönösen használnak. Szerintem minden felvilágosult férfi számára hasznos megismerni, hogy mivel operál a feje felett a másik oldal. És annak ellenére, hogy nem szeretem a nemi skatulyázást, ez nyilván fordítva is igaz.
Nos bármit is reméltem a könyvtől nem az lett, amit vártam. Az elején azért tettem félre, mert úgy éreztem túl közönséges stílusban íródott, később azért, mert valahogy teljesen érdektelennek és bénának tűnt a történet, a vége felé pedig időnként azért, mert arra kezdtem eszmélni, hogy indokolatlanul izgatóan hat. Summa summarom, nem volt olyan szórakoztató és konzekvens, mint azt az ajánló után reméltem :-)

A könyv alapötlete egyébként teljesen jó lenne, már ha valaki őszintén, vagy szórakoztatóan képes megfesteni a szerelemi, illetve a szexuális életét. Egy ilyen naplót én is érdekesnek találnék és szívesen forgatnék a kezemben. Itt azonban végig olyan érzésem volt, hogy Abby túlzóan is az olvasó figyelme kedvében akart járni és emiatt ez a könyv valójában a nyálát csorgató vehemens férfifajtának készült inkább. Azért a végkifejletre megfogalmazódó konklúzióért pedig, hogy a szex igazán csak akkor tud teljesen kielégíteni, ha érzelmileg kötődünk a partnerünkhöz, már igazán nem érdemes ennyit időzni egy könyv felett. Én valamikor tizenéves korom végére tisztába kerültem ezzel az érzéssel, most meg 32 évesen olvastam egy 33 éves nő élettapasztalatait erről...

Mindenesetre az ismét megerősítést nyert bennem, hogy a változatos szex éltető erőt ad a kapcsolatban, illetve hogy a nőkben is megvan, meg kell legyen a szex iránti vágy kifejezése. Egy férfinak nem csak az a vágya, hogy megkapja az élményt, amit ő akart és elképzelt, hanem az is, hogy a mellette levő nőben is legyen ebből a kisugárzásból és igényből, amivel aztán kezdeményezni fog. A féktelen libidó és a hosszú távú kapcsolat nem egymásnak ellentmondó fogalmak, pontosan hogy az egyik, vagyis az előbbi tudja éltetni a másikat. Ehhez viszont az is elengedhetetlen, hogy ne egyoldalúvá váljon és csak a férfira koncentrálódjon a vágy gyakorlati kifejezése. Ha emberünk úgy érzi, hogy a nőben nincs meg a természetes örömöt adó erotika és figyelem, akkor a sok egyéb összetartó erő ellenére is csak ideig óráig marad meg benne a tartás, hogy kedvvel és hűséggel viseltessen a kapcsolatban. Persze minden típusfüggő. Van aki ezt jelzi és próbálja ösztönözni a partnerét a felismerésre, van aki nem szól csak sunnyogva elkezd félrekúrni, és persze van aki egyből lelécel, mert úgy érzi nem fecsérli így az időt. Talán több átmenet is van, de ez most nem lényeges. A nők egy része hajlamos ledegradálni a szex és az erotika jelentőségét a párkapcsolati lét lényegét tekintve, mondván sokkal több értékes és fontos dolog van, ami összetarthat két embert. Nos a súlyarányokat tekintve mindenkiben van egy ideális kép, amit a saját igazának gondol, és én sem állítom, hogy a szexnek kell az első helyen lennie. De Hölgyeim, én egy visszaigazoltan konszolidált, kiegyensúlyozott vérmérsékletű fazon vagyok, és biztosíthatok mindenkit, hogy a szex még nálam is a második helyen van a rangsorban! Szóval minden hasonlóan hibás következtetésen alapuló tézisüket a fontosságáról, komoly átgondolásra javaslok.

Na de nem is erről akartam írni, hanem Abby Lee naplójáról, úgyhogy nem üzenőfalazok itt tovább. A legjobb dolgok úgyis otthon történnek a négy fal között villanyoltáskor, akár egy ilyen, előbb említett könyv olvasása után. És most minden kedves nő olvasómnak tessék hazamenni és lerántani a lepedőt a férfiról!

Something To Talk About

2009-08-05T20:41:00.007+02:00

Augusztus = Come back. Sokadik visszatérés ez a csöndes elmúlások után. Most valami olyan belépő kellene, mint a Fradi szombati visszatérése a foci NB I.-be, amit a kínos helyzettől való félelem ellenére megkönnyebbült és zajos siker követett. Na de a következményeket inkább a sorsra és (ha már a blogot én írom…) magamra bízom.

Visszanézve a 3 hónappal ezelőtti írásomra azt gondolom, hogy egész jól megfogalmazott mondatokat eresztettem az előttem levő útra. Azóta számos tapasztalat és élmény gyűlt fel bennem, amiből próbálok majd visszaadni, mert nem szeretném, hogy teljesen homályba vesszenek az elmúlt időszak történései. Az új környezetbe való beilleszkedés és a stabilizálódás rengeteg megállapítást szült bennem, annak kapcsán, hogy milyen pozitív dolgokkal és "nem probléma" problémákkal szembesültem. Aztán itt van még a szerelmi életem, ami éppen napi aktualitású átalakulásban van és aminek konklúzióival egyelőre hiába próbálok lelki nyugalomra térni, egyáltalán nem megy könnyen. Meg persze vannak még hétköznapi és nem éppen hétköznapi történések, amik megragadtak a merevlemezen, én meg épp elég nagy belső memóriával rendelkezem ahhoz, hogy visszavillantsam belőle a legjobbakat a monitorra. Szóval ez az említett „új élet” nemsokára nemcsak csöndben a háttérben, de itt is megy tovább. Addig meg indulásként kifüggesztem azt a találó ’Come back’ szalagcímet, amivel a ferencvárosi szurkolók üzentek az elit közegnek, a hosszúra nyúlt visszatérés után:

"Megjártuk a poklot és magunkkal is hoztuk".
Hát megjártam én is, és hamarosan hozom…

Another Life Begins

2009-05-08T03:35:00.004+02:00

Április = változás. Itt állok egy új élet küszöbén, de már nem is ott a lécen, hanem sokkal-sokkal beljebb. Sokáig toporogtam előtte, aztán meglökött néhány érlelődő gondolat és végre beléptem a tettek mezejére. Nincs ebben semmi karizmatikus. A rengeteg félbehagyott terv szövögetésével mindig pókhálóba gabalyodtam, így eljött az idő, hogy végre átlépjek a ködön, amibe belefeledkeztem.

Bármilyen illúzióval is leng körül a munkámmal járó életstílus, hogy mennyire mobil vagyok, már jó ideje paranormálisnak éreztem az otthoni létem, hogy miért töltöttem annyi időt egy helyen. Szóval elköltöztem otthonról. Vállalva végre azt az életformát, hogy a legtöbb dolog rajtam múlik és nemcsak a dolgok alakulásán. Visszagondolva a 26 évre, aminek sikerült elrepülnie a jól megszokott környezetben, nagyjából úgy éltem meg ezt az időszakot, mint amit egy hagyományos termék életciklusáról el lehet mondani: volt bevezetés, növekedés, érettség és hanyatlás. Túl hosszan is mindegyik. De nem bánok meg belőlük most semmit. A lényeg, hogy kitettem a seggem a szülői fészekből még mielőtt az leesett volna a fáról. Kitörtem a megrekedtségből, a berozsdásodásból (Kingdom Of Rust), elhagyva sok szép és kevésbé jó emléket, illetve bízva abban, hogy ténylegesen is életképes, céltudatos lelkierővel rendelkezem. Mindig elszálló szavakkal tudatosítottam magamban, hogy nekem valóban másra van szükségem, nos épp itt volt már az ideje, hogy ezt meg is mutassam.
Biztos vagyok benne, hogy most minden döntésem csak előre visz, még ha vannak és lesznek benne érdekes, vagy esetleg fájó akadályok is. A környezetemre nézve is át kell állítanom pár dolgot az agyamban, hogy mindig a jó/ jobb dolgok nyerjenek hangsúlyt. Más kisugárzás kell. De idővel minden változás látszódni fog. A költözést teljesen pozitívan élem meg, Jó érzés, hogy végre kinyílhatok. Az öngondoskodás és az önmegvalósítás pedig majd megművel. Igyekszem benne harmonikusan evickélni, ha pedig bármi miatt kétely is támadna magammal szemben, azt mindig legyőzöm, mert hát ezt kell tennem.
Tudom, hogy az élet egy nagy hullámvasút, épp ezért a legmélyebb lejtő után most bizakodóan indulok a felfelé menő ágba. Ha pedig valahol majd kisiklik a dolog, hát így kellett lennie.

WELCOME TO YOUR LIFE
THERE´S NO TURNING BACK

Intro

2009-05-05T23:34:00.004+02:00

My heart is numb, has no feeling
So while I'm still healing
Just try and have a little patience.

The Lovers Are Losing

2009-03-20T01:02:00.003+01:00

Fejben és lélekben kezdek végre helyrerázódni. Alig várom, hogy visszanyerjem a régi kondíciómat és megnyíljon az út az igazi életörömhöz. Úgy érzem ma két lépéssel is beljebb vagyok ezen az úton. Az egyik fizikai jellegű előmozdulás volt és azt erősíti, ha jó kezekben van az ember az tényleg sokat segít. A hét elején már elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy átlépjek a természetes felépülési módokra, így ma elmentem egy félig gyógy jellegű masszásra. Teljesen érezhető a jótékony hatása, egész felébredt a testem és könnyebb lett. Sokat számít ez most nekem és örülök, hogy beindulni látszik a folyamat. Szinte már a következő alkalmat várom.
A másik lépés inkább a lelki megtorpanásból vitt előre. A kapcsolatunkban érződő akut problémákat sikerült végre nyíltan is átbeszélni és ez elősegítette, hogy kitisztuljon bennem a kép. A mai naptól nem a helyzet feloldása könnyült meg, és nem is a következő lépés lett egyértelmű, hanem leülepedett bennem az ingerültség és kevésbé lesz nyomasztó az üresség, ami most körülvesz. Az előbb épp egy a helyzet jellemzésére illő dolgot olvastam, ezért megidézem zárásként:
„ …maszatolással vagy egyszerű hallgatással elfojtani a következmények felszínre bukkanását, de minden ilyen kísérlet végső soron kudarcra van ítélve: mint egy túlterhelt és eltömődött szennyvízhálózatból a szar, úgy fog feltörni a leggyengébb, a leginkább sebezhető pontokon az a feszültség, amiről úgy teszünk, mintha nem lenne.”
Nagy igazság van benne. Valahol itt tartunk ebben az állapotban. Ha már az évkezdés kapcsán összefoglaltam az engem ért behatásokat, annyit azért már egyértelműen kiérzek belőle, hogy ez az év a megtisztulásé lesz.

Wake Me When It's Over

2009-03-19T02:34:00.004+01:00

Március közepe van és túl azon, hogy megállapíthatom kibaszottul röpül az idő, az idei év eddig koránt sem a kellemes dolgairól lesz emlékezetes. Optimista nekirugaszkodásom sajnos hamar szembesülni kényszerült az élet próbatételeivel. Önmagamat is meglepő bizakodó hozzáállásom után mára kezdem azt érezni, hogy az igazi recesszió nem is körülöttem, hanem már bennem zajlik. Lényegében már az újévbe problémákkal léptem be. Kezdődött azzal, hogy betelítődtek azon érzelmi tűréskamráim, amik képesek voltak elviselni egy akaratossághoz alkalmazkodó és így kevés örömet adó családmintát. Sok módon és nagyobb áron is képes vagyok kompromisszumokat kötni, ezért egy folyamat eredményeként eljutnom ehhez a küszöbszinthez azt jelezte, ha nincs változás nem éri meg a megbékéléssel felmorzsolódni. Az élet azért sokszor igazolja, hogy érdemes egy újabb esélyt adni. Fontos, hogy belássuk ha kivesszük végre fejünket a homokból és kicsit van időnk magunkban is körülnézni, ki lehet mondani azt ami felett egyébként átsiklunk, amire nem fordítunk elég időt, és amin bizonyosan változtatni akarnánk, csak épp nem marad rá időnk. Az ilyenkor tudatosuló dolgok ráirányítják a figyelmet a kommunikáció fontosságára a kapcsolatban. Sok balfasz érzéstől mentesíthetnénk magunkat ha másképp kezelnénk egymást. Szerencsére sikerült egy olyan társat találnom magam mellé, aki rendelkezik azzal az érzelmi intelligenciával, hogy képes az ilyen helyzetet korrekt módon és közösen feloldani. Így hát új irányba indultunk, s egy rövid ideig talán több tudatosult értékkel, mint valaha.
Az élet persze mindig hoz valami szeszélyes változást. Az a gazdasági és társadalmi közhangulat ami jelenleg körülvesz minket szép gyorsan már a mi egyéni szintünkre is begyűrűzött. Karcsúbb fizetés, ismét elkilátástalanodó feltételrendszer, és máris nem pattog úgy az ember. Eddig is csináltuk a naponta tonnánként beömlő rutin szart, de más úgy csinálni, hogy annak örülsz, hogy csinálhatod, és megint más ha úgy csinálod, hogy a szarból talán még várat is építhetnél. Kevés a perspektíva és megint elmosódik a jövőkép. Mindezek ellenére bennem most van egy vibráló tenni-vágy, ami abból ered, hogy kész vagyok új irányba vinni megrekedt életvitelem. Ez egyben az oka is annak, ami miatt épp irtó szarul érzem magam. Ötödik hete, hogy egészségi állapotomban egy eddig sosem tapasztalt krízis jelentkezett, egy olyan idegbecsípődés a gerincemnél, amitől számomra teljesen új értelmet nyert a fájdalom. A második hét volt a mélypont, már a gyógyszerek ellenére is olyan egész testemen átnyílaló állandó fájdalmaim voltak, hogy időnként azt hittem megpusztulok. Nem tudtam vele mit kezdeni, és a mai napig sem tudok. Amikor végképp leblokkolta testem a fájdalom, úgy éreztem magam, mint akit deréktól lefelé kettészakított egy akna, feküdtem vicsorogva és jött a kétségbeesés és jött a félelem. Egy idő után belül eléggé összetörtem. Teljesen összeegyeztethetetlen volt ez az eddigi testi állapotommal. A mozgásom kezdett korlátozottá válni és eltávolodtam az addig aktivitásaimtól. Azt gondoltam, hogy egy normális szerető figyelemmel övezet kapcsolatban, mint amilyen az enyém is, egy ilyen helyzet indukálni fog egyfajta hozzáállást a társamtól. Ami ösztönös, belülről jön, azon alapszik, hogy fontos része vagyok az életének. Nos nem ez történt. Nemcsak hiába reméltem, a magamban folytatott fizikai küzdelem mellé megkaptam azt az epés biztatást, hogy ezek a kínok lelki eredetűek és valamit nem tudok feldolgozni. Pont ez kellett nekem még basszameg. Ráébredtem, hogy egyedül vagyok a bajban. Az idő azt is megmutatta, hogy a helyzetem Milady számára semmiben nem indokolja, hogy jobban felém forduljon elfoglaltnak megélt hétköznapjaiból. Így hogy rá maradt az együttlétünk kivitelezésének megoldása, ez lényegében nullára redukálódott. Eddig is éreztem, hogy elvárt vagyok, de ezt most hiányérzettel telien és némiképp másképp élem meg. Azt gondolom még egy gyermekét egyedül nevelő nő esetében is fennáll az, hogy ha életében valóban a változást akarja megélni az új férfival, akkor annak fontos szerepet kell tulajdonítania és azt ki kell tudni mutatnia. A kötöttségek mellett le kell vetkőznie saját megrögzöttségéből, különben nem nyit az új felé és nem könnyíti meg a külső fél alkalmazkodási készségét. Ha eszményi szándék nincs benne, hogy az életmódján…, de nem is az életmódján…, legalább az időbeosztásán annyiban változtasson, hogy a saját alkalmazkodásával is kimutassa igényét a közös együttlétre, akkor milyen alapon vár el bármilyen, alapesetben is sokkal több kompromisszummal járó igazodást a férfitól. A magam kárán okulva, súlytalannak élem meg a kapcsolatom a (nem) történtek hatására. A többszörös együtthatók miatt befelé fordultam, de elkeseredésből és dacból, próbálok még egy ébresztőt fújni, hátha meghallgatásra talál. Egy sikeres és tartalmas párkapcsolatnak szerintem mindig az az alapja, hogy tudjunk adni. És ez mindenféle opciójú emberre igaz. Ha ebben az egyik félnek is hiányérzete támad, abból rövidebb-hosszabb távon nem sok jó sül majd ki. Én most ebben a hülye helyzetben vagyok, és a többi összetevővel a nyakamon eléggé elszomorodva.
A látkép 2009-ben tehát eddig nagyon nem jó. Elbaszottul kezdődött, hasonlóan folytatódott, időnként már egy tiszta rémálom. Néha úgy vagyok vele, hogy innen már csak felfelé van. Legyen úgy, és legyen már vége. Wake me, when its over….

The Escapist pt. 2.: Mood Swings & Roundabouts

2009-02-20T12:20:00.009+01:00

10 vélemény, amit még a tavalyi adósságomból rovok le.
TOM JONES – 24 Hours
Tomi papát alapvetően régóta kedvelem. Több szempontból is szimpatikus fazon: kopni nem akaró megborzongató hangja van, remek örökzöld dalokat jegyez a zenetörténelemben, és számos olyan műhelymunkája volt, ahol perszonális kedvenceimmel – James Dean Bradfield, Stereophonics – alkotott nagyérdeműt. A Cardiffban töltött pár napom kapcsán saját tapasztalatból is tudom, hogy egy igazi walesi hősként tiszteli a nemzete. Talán nem véletlenül.

Aki egy kicsit is kedveli Tom bácsit, annak érdemes megismerkedni ezzel az új lemezzel, mert nem várt kellemes perceket szerez a hallgatójának. Az én füleimet annyira elkapta az album, hogy a CD több napig bent ragadt a lejátszóban. Mi is van valójában a lemezen? Eredeti Tom Jones karakter! Karakán érett hang, teljesen mai hangzás, egyaránt megvan benne a táncdalosan sanzonos vonal és a seggrázós sexbomb boogie. A lírai darabok pedig – mint például a címadó '24 hours', vagy a 'Seasons' - olyan hatásosan ütnek, mintha csak filmzenével lenne dolgunk, még a képi érzékeléseink is megjelennek a dalok közben. Szóval röviden és tömören, ez egy nagyszerű cucc!
DIDO – Safe Trip From Home
Dido az a fajta énekesnő, akinek a dalaiból tagadhatatlanul sugárzik az „epekedek egy fasz után” hangulat. Sajnos rossz hírem van, mert a Safe Trip From Home egy olyan lehetetlenül semmilyen lemez, hogy azt kell gondoljam szegény már a reményét is elveszthette a krinolinnak. Az első sajtóhírekből mikor még csak a várható anyag címét olvastam arra következtettem, hogy a hosszú csend után megjelenő új projekt teljesen kockázatmentes lesz és biztos szinten hozza a megszokott szomorkás hangulatú, jól dudorászható dalokat. Nos mindketten tévedtünk. Én, hogy ezt vártam, ő pedig azzal, hogy a neve alatt kiadta ezt a dögunalmas, teljesen jellegtelen munkát. Tompa elektronikus zenei alapokra laposodott a hangszerelés és ez legyilkolta a maradék életet is Dido zenéjéből. Teljesen rossz ez az egész. Társas kapcsolatokra van szüksége ennek a lánynak, és egy jó nagy dugásra!
SNOW PATROL – A Hundred Million Suns
Jó és rossz érzés egyaránt kevereg bennem, mikor hallgatom az új Snow Patrol-t. Kellemes és fülbarát, nincs vele különösebben nagy gond, de sokkal inkább visszakanyarodtak a régi lemezeikhez, minthogy meglovagolták volna azt, ami már kezdett jól állni nekik. Kevés a lendület, hiányoznak az olyan kiemelkedő rock himnuszok, mint a Spitting Games és a You’re All I Have. Szerintem ebben a közönségnyitogató stílusban kellett volna továbblépniük, nem a tempótlan tehetetlenséget sugalló lírákban. Most megint itt egy földön fekvős, "bámulom az eget és emésztem magam" hangulatú lemez, amiből ha koncertet adnak az a buli, hogy mindenki kollektívan megélheti a depressziót. Nem igazán jó ez így.

KAISER CHIEFS – Off With Their Heads
Tavalyi vesszőparipám a Kaiser Chiefs. Bárki bármit mond - és leszámítva 2-3 jó refrénnel megáldott számukat - ők egy ritka szar zenekar. Rossz énekes, rossz zenészekkel, rossz dalokkal. Sorban harmadik lemezük is olyan, mint maga a zenekar, összességében pocsék. Rájöttem az ilyen megfejthetetlen stílusra mondják, hogy „indie music”. Amikor valami már annyira rossz és képzetlen, hogy attól lesz valami jellegzetessége. Nem értem a zenekar helyének értékét a köztudatban, szomorú és indokolatlan hogy bármilyen hírnévre szert tehettek. Ha valamivel eladható lehet ez az újdonsült gyötrelem, az a Lilly Allen közreműködésével készült dallamosabb szerzemény az ’Always Happens Like This’. A dal üdítő színfoltja ennek a fejfájdítóan gyenge eresztésnek. Néha kell egy kis szenvedés, hogy értékelni tudjuk a jó dolgokat…

ONE REPUBLIC- Dreaming Out Loud
A tévéből megismert bandákkal kapcsolatban manapság kicsi valószínűséget adok annak, hogy egyetlen számot túlélő élményt tudnának okozni. A One Republic ezzel szemben egész biztató tulajdonságokkal bír. Kezdem azzal, hogy énekel az énekes (!), meglepően kifejezően. Ez bizony ritka a mai újhullámos zenei színtéren. Sőt mi több számos jó dal van a lemezen, szám szerint 7 db, ami egészen jó arány egy első albumos zenekartól. Balladisztikus, helyenként kimondottan rockos stílusjegyekkel rendelkezik a korong és ez még akkor is pozitív megítélést hagyott bennem, ha az 'Apologize' című daluk nyálfolyatós verziója került be az MTV véralvadásig önismétlő világába. A jó indulás miatt a fél szemem biztos rajtuk lesz a következő próbatételig.
JAMES MORRISON – Songs For You, Thruths For Me
James szerintem az a srác, akit a brit művészipar arra hozott létre, hogy a szigetország lányait megpróbálja kiénekelni a bugyijukból. Karcos, helyenként rekedtes hangja időnként el is hiteti velem, hogy képes lehet erre a küldetésre, de aztán mindig rájövök, hogy erősen orrból énekel és emiatt hiányzik az eredeti cégér a karakteréből. Ennek ellenére a komfortos rádióbarát pop számokat másodszorra is sikerült leszállítania. Egy a bibi vele, ezúttal már kicsit unalmasabb az összkép, mivel most sincs egy olyan igazán ütős dal a lemezén. Az anyag legjobb momentuma a 'The Only Night'. Ha valakinek reklámoznom kellene ez azt albumot, akkor azt hiszem olyan nőknek ajánlanám, akik egyébként nem időznek sokat zenehallgatással és elalszanak a kedvenc divatmagazinjukon.
THE CHARLATANS – You Cross My Path
Ingyen letölthető digitális lemez a rajongóknak. Pont annyit ér, mint amennyi időbe telik beszerezni. Vagyis 5 percet, mert az 'Oh Vanity' című szám épp ilyen hosszú rajta. A többi része jól irányzott mozdulattal lomtárba helyezhető. Takarékos megoldás az tény, más kérdés, hogy érték nélküli volt a funkciója. Az a vicc jut róla eszembe, amikor két cigány beszélget: - Láttad az újságot? - Igen. - És mi volt benne? - Töpörtyű.
DELAYS – Everything’s Rush
Ez volt a harmadik Delays lemez amit hallottam, de csak most tudatosult bennem, hogy ebben a bandában valójában férfi (vagy mi?) énekel. Elég perverz. Aki ismeri őket annak nem kell magyaráznom miből adódhat az emberben kétely. Alapvetően jól csinálják a szinti-popba burkolózó alternatív melódiákat, kellemes, dallamos nyavalygás bontakozik ki minden dalban. Arra kell csak vigyázni, hogy ha fáj a fejünk, kerüljük fülünkkel a hasonló hangértékeket, mint amit az énekes srác produkál. A You See Colours album pozitív folytatása az új anyag, és ezzel szerintem nagyjából meg is találták az útjukat. A két lemezből egy egész jó kis válogatás gyúrható, a fogyasztását én így ajánlom.
THE KOOKS – Konk
Tüdőbeteg, rosszul öltözött fiatalok akusztikus beat zenével. Enciklopédikus meghatározásban ez jut eszembe a The Kooks-ról és a rosszallásom mögött részben a Sziget fellépésük gyatrasága rejlik. Hozzájuk fogható mélypontot utoljára 14 éve láttam a fesztiválon, akkor a VHK kiismerhetetlen zörejeit küldték a bosszúálló istenek. A Kooks tavaly főzenekarként olyan gyenge eresztés volt, hogy az már a nézőtömegnek volt kínos. Pedig lemezen egész élvezhetőek. Olyan dallamos egyszerűség van a játékukban, amire születni kell. A dögösebb beindító dalaik bennem azt is feledtetni tudják, hogy az anti-frontember énekes időnként csak annyira artikulál, mint akinek szájzára van. Hozzáteszem, a vidéki akcentusához. Szóval fura alkatú egy zenekar. Ezt az ellentmondásosságot a Konk című második lemezük is hordozza magában, 4-5 stílusosabb szerzemény nyeri meg magának a hallgatót (ha megnyeri). A napokban hallottam az album deluxe kiadásának kettes CD-jét és állítom a bonusz lemez összességében talán jobb. Nem tudom zeneileg kiforrják e valaha magukat, de az öntudat hiányáról árulkodó előnytelenre vett külsejük nem ezt valószínűsíti. Mindenesetre az olyan dalok, mint az 'Always Where I Need To Be', vagy a 'Do You Wanna' mindig szerezhetnek egy-két jó percet a táncparketten.

ELECTRIC SIX - Flashy
Hobbizó zenebuzik mulandó szórakoztatására kiválóan alkalmas minden E6 lemez. A dalaikat szerintem csak azért hallgatja meg valami figura, mint pl. én is, mert olyan lehetetlen, vagy vicces címűk van, ami önmagában kíváncsiságot kelt. Egyébként nincs értelmes küldetésük és az első lemezen még frissen ható, a metál egyszerűségével felérő zenei alapok mára veszítettek az érdekességükből. Helyüket egyre inkább átvették a számítógépes, elektronizált megoldások, a komolynak ható zenei fogások mellé pedig kényszerűen nem születtek normális dalszövegek. Így amolyan se füle, se farka az egész munka. De egy Electric Six album sosem okoz hasonló tudathasadást: A tanárnő kérdezi a diákokat

- Csabi. Te mért szereted Szandit?

- Mert olyan szép!

- Pistike. Te mért szereted Szandit?

- Mert annyira jól énekel!

- És te Móricka miért szereted Szandit?

- Mert nyáron nem izzad benne a lábam!

Kick Off 2009

2009-01-27T18:42:00.002+01:00

5 perc 21 másodperc feltöltődés... és új erő az új évhez!
Hello!

The Escapist pt. 1. Music Was Saved

2008-12-21T12:11:00.004+01:00

2008-ban 44 db új megjelenésű lemezt hallgattam meg, ez már egy egészen komoly mennyiség. Ebből a magas számból és a valószínűség törvényéből ítélve jó évnek kellett lennie, de valóban az volt? Megpróbálom végiggondolni. Az ilyenkor szokásos év végi ranglistázás helyett most más módon emlékezem meg az albumokról, tömör és szubjektív monológokkal (mint egy Pesti Est mozi ajánló).
Valószínűleg nem lennék jól publikáló zenekritikus, mert nálam a zenehallgatásból leszűrt értékítéletek sokkal inkább dallamokból és megélt hangulatokból születnek, és kevésbé a képesség, illetve a mondanivaló elemzéséből. Legalábbis angol szövegkörnyezetben. Bármennyire is szeretném elérni egy angol nyelvi törzshöz tartozásomat, a szövegértésem egy örökké fejleszthető terület marad, de talán épp ezért gondolom azt, hogy a zene nekem tényleg a zene alapján közvetít.

Nos akkor vegyük sorra, mondjuk 10-es blokkokban:
COLDPLAY – Viva La Vida Or Death And All His Friends
Egy Coldplay lemeznek minden háztartásban lennie kell! Az idei év alapösszetevője, már azt is elmondhatom, hogy számomra 2008 legjobb albuma. 99,5%-ban tökéletes, egyetlen egy dal nem illik bele a lemez összképébe (Yes). Megvan benne az a fajta progresszivitás, amitől idővel és a sok hallgatás által a kedvenceid közé férkőzik. Van benne némi újszerű és egészséges popularitás a hagyományos Coldplay íz mellett, ami az első hallgatásoknál kicsit még idegen, de aztán a dallamvilág a hatalmába kerít és teljesen magával ragad. Mainstream, vagy ez még mindig alternatív? Teljesen lényegtelen. Egy biztos, nagyon jó zene!
FEEDER – Silent Cry
A walesi fiúk munkájuk legérettebb gyümölcsét tették le a lemezjátszók elé, egy gitárorientált, melodikus, fülbemászó rock albumot. A Feeder fejlődése lemezről lemezre lépésekben nyomon követhető, miként váltak egy kezdetben gimirockos kapkodású garázsjellegű zenekarból az esőáztatta Britannia egyik közkedvelt melankolikus szereplőivé. Az album az előző Pushing The Senses lemez zenei irányvonalát viszi tovább, riffekkel erősebben megtámogatva, fajsúlyosabb szintre emelve a dalok hatását. Kimondottan progresszív anyag. Le a kalappal, igazán remek darab.
THE KILLERS – Day & Age
Mikor az első alkalmakkor hallgattam az új Killers-t nem tudtam eldönteni, hogy ez a lemez melyik kategória: csak szimplán szar, vagy egy nagy rakás szar. A felerősödő és ideálisnak tűnő rock zenei élmény után érthetetlennek tűnt ez az elpoposodó irányváltás, erőtlen és semmitmondó hatást keltett. S ez nagyjából még ma is így van, annak ellenére, hogy aztán valamelyest megfordult bennem a világ. Többet kezdtem hallgatni, némileg átalakítottam a dalsorrendet és azóta hat! Persze nem tulajdonítok földöntúli képességeket a zenekarnak, mert attól igencsak messze vannak, de végül is abban maradtam velük, hogy kedvelhető a dalok többsége. Egy dolgot azonban leszögeznék: a Human című dal, mint első kislemez, illetve az annak refrénjében elhangzó „Are we human or are we dancer” olyan borzalom, ami vétek az emberiség és az intelligens kultúrák ellen.
OASIS – Dig Out Your Soul
Itt ez a kétütemű brit csodazenekar, akik az új lemez megjelenése óta úgy szerepelnek a médiában, mintha ők lennének a beat bulvár Paris Hiltonjai. Beszélhetnének akár felültöltős mosógépekről is, lényegtelen, a New Musical Express megírja mikor/miről/mit mondtak. Pedig hát itt ez a Dig Out Your Soul korong, erről kellene valamit mesélni, mert összességében egy elég förtelmes darabnak sikerült. Az album fele már-már fülbántóan rossz, és ezt bizony semmilyen Beatles utóérzéssel nem lehet eladni. A fennmaradó 5-6 dal, amit megtartunk egy mp3 lejátszó kedvérért, egy átlagos középtempós Oasis-t mutat be, némileg aktuálisabb hangzással.
THE TING TINGS – We Started Nothing
A legfrissebb érzést a The Ting Things nyújtotta 2008-ban a debütáló albumával. Friss és új, annak ellenére, hogy semmi olyat nem ad, amit már ne hallottam volna. Mégis ők a mai példái annak, hogy az egyszerűség is magában rejti a lehetőséget, hogy képesek legyünk jó dallamokat kreálni. Másrészt bennem ez a lemez megerősítette a létjogosultságát annak az alkotási opciónak is, hogy a kevesebb néha több. Személy szerint én EP méretűre redukáltam a legjobb pillanataikat, vagyis 6 fantasztikusan pergő számban őrzöm a We Started Nothing hangulatát, aminek minden mozzanata megmozdít és táncra perdít. Beindít, egyszerűen és jól működik. Már csak attól félek, hogy esetükben is egy egyszer robbanó egy lemezes bandát tisztelhetünk, akik nem tudják majd megismételni ezt a pozitív érzést.
THE VERVE – Forth
Sosem követtem különösebben a The Verve pályáját, megragadtam sláger szintű hallgatójuknak és a Richard Ashcroft (énekes) szólópálya barátjának. Summás véleményem pedig az, hogy ez egy olyan lemez, amiért kár volt újra összeállni, legyen mögötte jó barátság, vagy bármi más. Richard önálló műhelyéből sokkalta jobb dalok születtek az elmúlt években, függetlenül a Forth egyetlen és toronymagasan kiemelkedő kellemes momentumától, a ’Love Is Noise’ daltól. Ez egy jól futó kislemezt valóban megér, de a többi tétel rögös útja a depresszióba vezető alternatív zenei unalomnak.
THE MUSIC – Strenght In Numbers
Gondolom a The Music rajongók kicsit felemásan fogadhatták ezt az új kiadványt, mert a korábbiakhoz képest egy jóval elektronikusabb hangzással találkozhatunk és ez pont azt a nyers vadságot vette vissza a zenéből, amivel anno feltűntek. Mégis nem átalhatok szótlanul elmenni amellett, hogy megszületett a banda legjobb szerzeménye a Drugs. Elképesztően jó ez a dal, annyira magával sodró, hogy a lemez többi pillanata lényegében elvész a homályban. Tehát már én sem tudom milyen…
KEANE – Perfect Symmetry
Vártam, megjött, kicsit más, de szerethető. Három hangszerből nehéz lehet a megújulást kihozni, vagy nagyobb az esély a komolyabb stilisztikai eltérésre, ha bármelyik változik (szinti-dob-ének). Szerintem mégis jó lett a Perfect Symmetry. Az előző Keane lemeznél megtanultam, hogy milyen fontos a dalok sorrendje, még abból az alapvető szempontból is, hogy megszeress egy lemezt. Ha jól van felépítve a hangulatok összessége, vagy ahogy átvezet két dal egyikből a másikba, nagyon befolyásolhatja az általános megítélést. Két éve az Under The Iron Sea-t teljesen újrakevertem, beletettem kislemezes b-sideokat és nagyon szerettem az új végeredményt. A Perfect Symmetry-nél még keresem az ideális hatást, de úgy érzem valamivel könnyebb dolgom lesz, mert egységesebb képet festenek számok. Ha a fiúk megszabadulnának a túlzottan visszavett és leülő énjüktől, sokkal többet tehetnének magukért. De hát Anglia már csak ilyen, sokszor esős és borongós a hangulat. A dallamosság, mint fő erény, viszont dominál.
RAZORLIGHT – Slipway Fires
A Razorlight - és különösen a színpadi előadása miatt - egy önkioldós energiabomba. Ebből ugyan kevesebb mutatkozik meg az új dalokban, viszont megerősítettek abban az érzésben, hogy mérhetetlen tehetséggel van meg bennük az új dallamok iránti alkotóképesség. Abban a hangosításban, amiben a dalaik születnek, elég szűk terepen mozognak, így félő, hogy egyszer elfogy a levegő, de amondó vagyok most ismét 11 kellemes tétel született. Nem ettől fogjuk kirúgni a ház falát a táncparketten, ám hangulatos albumról van szó, lehet dúdolni, énekelni és biztos vagyok benne, hogy a számok élőben egész más hatással is bírnak. Sosem azt kapod, amit vársz, erre fel kell készülni :-)
TRAVIS – Ode To J. Smith

A Travis sosem volt benne igazán a pikszisben. Ennek két oka lehet, erősen hajlamosak a zenei nyöszörgésre, és olyan rondák, hogy önmaguk karikatúrái is lehetnének. Az új lemezzel most sok mindenen alul tesznek, ezúttal még az is hiányzik belőlük, hogy néhány jól eltalált kellemes dalt szültek volna. Fáradt, semmirekellő, nincs igazán jó pillanata. Remek alkalom viszont feloszlani, hogy átgondolják mi nem megy és pár év múlva visszatérjenek ha hiányoztak egymásnak, vagy nekünk.

10th Anniversary Edition

2008-12-15T00:24:00.001+01:00

Éppen 10 éve, hogy valóra vált egy álom. 1998. december 15-én, vagyis 10 éve ugyanezen az estén a londoni Wembley Arena közepén álltam életem első Manic Street Preachers koncertjén. A sors nekem írt történelmében meghatározó jelentőségű ez a nap, mert nemcsak egy maradandó emléket kaptam az örökkévalóságnak, hanem egy újfajta életérzést is. Olyan boldognak éreztem magam, mint azelőtt még soha. Az, hogy ott voltam, önerőből és túllépve addigi saját korlátaimat, valamint hogy életem egyik legnagyszerűbb élményét kaptam, elhitette velem, hogy talán nincs is lehetetlen. Impulzus volt ez az eufória felé, és egy olyan input, ami gyógyír volt mindenre, ami fájt a múltban. Emlékszem úgy mentem haza, hogy mosolyogtam egész úton, kicsit könnybe lábadt a szemem és arra gondoltam, hogy bármi is volt, vagy lesz az életemben, ezért a napért megérte élni. Magával ragadt minden. Azt hiszem ekkor léptem be igazán a Manics családba és lettem én is Valley Boy…

X-mas(s) Time

2008-12-08T22:54:00.006+01:00

Vörösmarty tér, bronz vasárnap, repkednek a mínuszok, befagy a seggünk, lépten nyomon emberek, hideg szél fúj, tülekedés, nyomorgás, lökdösődés, a bódékban kézművesek, ők valamiért nem fáznak, sok porfogót árulnak, csak pár dolog tetszik, sose veszek itt semmit, mindent áthat a sült kolbász szag, néhol forralt borral keveredve, kígyózó sorba fagytak a lángosra várakozók, 800 Ft/db pedig csak reszelt krumpli, mindent aranyárban mérnek, de a végén úgyis rászánjuk magunkat, egy órát még keringünk, kiéheztünk, megfagytunk, menjünk vagy együnk, mi legyen, néhány tíz perc múlva állva eszünk a sötétben, nem látjuk mit, talán jobb is így, amennyiből ketten jóllakunk akár étterembe is mehettünk volna, melegben ülnénk, kényelmesen, a forralt bor viszont veszettül finom, irreálisan drága de finom, van egy bögrénk, csak tudnám minek, nem ihatunk sokat, valakinek vezetnie kell hazafelé, sok a turista, minden harmadik télikabátból idegenül beszélnek, mi is pont ilyenkor jöttünk ide, hétköznap biztos nincs itt senki, brrrr de nagyon hideg van, micsoda este, teljesen átfagytunk, már nem érzem a lábam, biztos nem is volt, mindenki tülekszik, de nem vesz semmit, itt nem is lehet, a sok f*szság közt még az is elvész ami véletlenül megtetszhetne, nekem meg nincs kesztyűm és hurcibálom azt a hülye bögrét, én balek, mindent egybevetve mégis hangulatos a hely, állítólag most a 6. legszebb a világon, legalábbis valami újság szerint, ki lehet az akinek csak 5 jobb van ennél, nem sok helyen járhatott, vagy nagyon örült a bögrének, késő van, menjünk haza, egy dolgot azért vegyünk, ajándék, kipipálva. Soha többet. De jövőre azért jövünk.

Don't Look Back

2008-12-05T02:46:00.002+01:00

Beindult az év végi nyüzsgés és visszaszámlálás, így én is kinyitom a blogom, mint valami adventi naptárt. Csak épp meglepetés csoki helyett itt most én esem ki belőle… Megnyugtatok mindenkit, tudom, hogy tej csak nyomokban van bennem, de én így is kimondottan Édes vagyok!
Megfigyeltem, hogy mióta az ominózus porszívóügynökös munkakörben vagyok minden évben úgy várom az év végét, mint valami megváltást. Most is testemben a visszatérő életérzés, hogy szép csendesen telik az idő felettem és belefáradtam a számtalanul megvívott hétköznapi csatába. Másokkal, magammal és mindennel, ami nyomorult ebben a világban. Kivont kardom mögött azonban mégsem vagyok teljesen kedveszegett, sőt, kiváltképp mondom, hogy több szempontból is sikeres évet zárhatok. A hiányérzet viszont rátelepszik a végére. Felsejlik bennem egy elég nagy belső űr, ami abból adódik, hogy a sikerből és az eredményességből nem lesz mit megélni. Egyszerűen nincs idő kiélvezni, hogy elérem az éves tervem, mert január 2-án már készen kell állni az újból induló szélmalomharcra. Megint minden nulláról kezdődik. Ez a munka már csak ilyen. Én meg úgy érzem magam, mint egy kistestű ragadozó, amelyik fut a mókuskeréken a díszállat-kereskedés ablakában. Egy évig görcsösen teletömködtem a cég által rám mért malacperselyt és most kíméletlenül lesújt rá a kalapács. Még össze sincs számolva ami benne van, de már kapom is a következőt. Új évre új malacperselyt, csak persze egy nagyobbat és kisebb lukkal. Ez amolyan progresszív szopatás. Sales-es körökben bizonyára természetes modell, de nekem akkor is hiányzik az a néhány pillanat, amikor azt élvezem, hogy úszik a vizibicikli és nem csak tekerem, mint egy barom. Gondolom akkor fogom tudni ezt kipiheni majd ha partra tesznek… de az most nem hiányzik.
Nemrég valami képzés formájában pszichoanalitikus módon vizsgálták az értékesítési képességeim és azt állapították meg, hogy nagy mértékben fejlődtem a két évvel ezelőtti önmagamhoz képest. Nyílván ha más eredmény jött volna ki, azt már nem vagyok hajlamos elhinni :-)
De így még kardoskodok tovább, amíg bírom. Reményekkel teli régi-új célokkal, egy szebb és jobb jövőért. En garde, allez!

Beautiful me, beautiful you

2008-10-10T22:42:00.011+02:00

„Egy olyan férfival vagyok együtt, aki eleget fejlődött ahhoz, hogy szebbnek lássa a testem amiatt az út miatt, amit megtett, és, amit teremtett."

Ez egy nagyon jó mondat, és szép a pillanat! A bejegyzés annak szól, hogy Angelina egy kis időre levett vele a lábamról. Azért a 'Ki nyúl a mellért?' kérdésre én mégis E.T.-t jelöltem. És most hírtelen nem is tudom mi lennék jobban, Brad Pitt, vagy a kis földönkívüli...

News Of The World

2008-10-02T20:17:00.007+02:00

Hetek óta vadul folyik az amerikai elnökválasztási kampány. Debil 1 és Debil 2 versenyző masszívan a napi híradásaink része. Ennek köszönhetően minden nap jön valami okosság odaátról, Bombera Krisztinástúl, mindenestül. Nem elég nekünk a saját trágyadombunk, még a mások hulladékát is hozzánk öntik!
Azért ott a tengerentúlon sem teljesen normálisak, hogy két ilyen balfasz jancsit sikerült találni a posztra. Nem mintha a jelenlegi állapot bármiféle mérce lenne, csak hát mégis, az elégedetlenségből és a változásból valami jobbat várna ki az ember. Barack Obamát látva mindig a Vaklárma című film jut eszembe, mintha valami elfelejtett jelenetet néznék, McCain meg már most úgy fest, mintha egy a szenilitás leszállóágában levő ex-elnök lenne. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag globálisan igaznak tűnik, hogy politikusnak csak testileg-lelkileg sorvadásos, tornából felmentett alakok állnak. Amerika ennek a két embernek a fejében látja a jövőjét. Szépek és okosak is egyben… A hírek szerelmeseként a kedvencem már csak az, amikor Nika György is kommentál hozzájuk valamit Brüsszelből. Összefüggően, értelmesen, nem dadogva… Szerencsétlen srác, értem én, hogy meg van zavarodva, biztosan nem könnyű minden nap egy újabb háztetőre felkéredzkedni. Meg hát ott a fejét is állandóan fújja a szél... Azért őt is föl kellett fedezni. Mikor a híradó studióban olvasta a híreket akkor olvasni nem tudott, erre most kiküldetésbe rakták improvizálni kéményseprőként. Lövése nincs miről tudósít és mi történik körülötte. Nonszensz egy pali.

Visszatérve a jenkikre, lényegében még pár nap van hátra és meglesz az új Darth Vader a halálcsillagunkon, akit az egész galaxis gyűlölhet. A választási procedúra végén, mint a Hegylakóban, csak egy maradhat. Lehet készülni, ebből a felhozatalból kell majd az egyiket néznünk 4 évig. Ha pedig még ettől sem fájdult volna meg a gyomrunk, a kampányzáró fináléban biztos fog Bon Jovi és Sheryl Crow is zenélni…

Ifwhiteamericatoldthetruthforonedayit'sworldwouldfallapart

Sick Of Being Sick

2008-10-01T11:41:00.008+02:00

Égett a napmelegtől a kopár szik sarja, én meg tikkadtan, allergiásan legelésztem rajta. Költői helyzetkép ábrázolásom augusztus végéről… Még időm sem volt letörölni magamról a nyárvégi gyötrődés utolsó nyomait és már is itt a következő egészségügyi Armageddon. Itthon heverek félig ember, félig zombiként. A bennem levő kórt azt hiszem elnevezem „indie rock” vírusnak. Két okból is:
1: az is olyan van, de igazából senki nem tudja mi az
2: hasonlóan sok a takony körülötte
Végül is a házi orvosom amilyen jól diagnosztizál, dolgozhatna ebben az alternatív zeneiparban is. A rendelő pedig aztán tényleg olyan, mintha egy indie-buliba mennék. Tele van rosszul öltözött fazonokkal, és még a főműsor is minimál módon van előadva. Lehetek én akármilyen halálos beteg, a doki benyúl egy fapálcikával a számba, aminek a végéről hiányzik a jégkrém, aztán mehetek haza aludni. Ennyi. Se gyógyszer, se semmi. Kezelgessem magam, ahogy tudom és alakul. Itthon meg fekszem a karanténban és nézem a tévén, hogy minden második reklám valamilyen pirula vagy kapszula. Sebaj gondolom, ezek az imperialista szemétládák nem rajtam fognak meggazdagodni!

A lényeg, mint mindig, most is az önerőben van. Felépülni, kiértékelni a folyamatokat, hogy mi történt rosszul, ami idáig elvezetett, s végül levetkőzni mindent, mint mikor Bruce Willis megszabadul a mocskos atlétatrikójától. Ha már így alakult, Drágán add az életed…
A legnagyobb áhítat most az, hogy itthon végre csend és nyugalom honol. Az elmúlt 3 év tapasztalatai szerint ez a betegesdi a leülepedés és a konzekvenciák időszaka. Jön az elkomolyodó leszűrés mit kell másképp csinálni, és az ebben rejlő apróbb magánéleti válságokat kicsit van idő az oldalvonalról nézni. Nos, én ezt most is megteszem. Átgondolok mindent, századszor, vagy ezerszer. Hogyan működik bennem a szándék-cél-akarat-eredmény filozófia és a téziseimhez képest mennyire vagyok a körülmények embere. Magamra nézve biztosan valamilyen metamorfózis születik. A lényeget viszont most ezekből a sorokból olvasom ki:

Screaming out from the crests of waves
Nothing matters
Except life and the love you make

Only My Heart Talkin'

2008-10-01T00:04:00.007+02:00

A most említésre méltó zenedarab, inkább csak érdekes és már-már csodaszámba megy, hogy megszületett. 12 év várakozás után végre megjelentett az eredeti felállású Mötley Crüe új lemeze!

Az amerikai party-rock zenét kedvelő és a kiégett alkoholista milliomosokra szociálisan érzéketlen társadalom már jó ideje várta ezt az albumot. Mikor olvastam a kiadásáról pár hevesebb kalimpálás erejéig még nekem is megdobbant a szívem.

Talán egy éve, hogy épp itt fejeztem ki csalódottságom és szívfájdalmam a Mötley tagok ténykedésének irányába, és most lám összekapták magukat! Úgy tűnik nagyon kellett a pénz a drogra. Vagy már plasztikai műtétekre költenek többet?

A nagy hype és beharangozás ellenére, sajnos az album elég semmitmondóra sikerült. Üresnek és totálisan érdektelennek tartom. Négy dal ment át a rostán, amivel valamit tud kezdeni a fülem, a többi meglehetősen egyszerű és erőtlen téma, hiába a jó hangzás. A "szex, drog, rock n’, roll" nagy szentháromságból úgy érzem mára nem sok maradt a fiúkban. A rock hallhatóan nem megy, ahogy kinéznek valószínűleg már a cerka sem áll fel, szóval egyedül a por, ami még mozoghat bennük. Afelől nincs kétségem, hogy szívni még most is tudnak, mint a rakéta porszívó. Mondjuk ez a zene, amit összeraktak, máshogy nem is igen elviselhető...

A legjobb pillanatai: White Trash Circus, The Animal In Me, Down At The Whiskey

Reign Of Love

2008-09-26T20:48:00.003+02:00

Szeretünk emlékezni a legjobb pillanatokra. A kérdés általában csak az, hogy mikor van itt az ideje, és kinek mi a legjobb.

A szubjektív állásfoglalásom, hogy örömteli megnyugvással veszem tudomásul a novemberben megjelenő Best Of Stereophonics lemezt. Mivel az idei évben jelentős élmények fűztek a zenekarhoz, számomra ez egy jól időzített lezárása a korszaknak, amiben az irántuk való szeretetem végül kiteljesedhetett. Általában nem vagyok elragadtatva az életpályák közepén felmerülő hasonló ötletektől, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy ha egy banda épp nem feloszlani készűl és esetleg azért adja ki a gyűjteményét, akkor a következő sorlemez(ek)en mindig születik egy jobb és még jobb dal. Ilyenformán sok életművi összefoglalás elhamarkodott és indokolatlan, vagy előbb/utóbb hiányérzetet szül. A rajongók meg emésztik magukat emiatt :-)) Na de ki nem szarja le, valójában.

Most jön a "legjobb" 20 dal a CD-n, ami azért nem kevés, még úgy sem, hogy állítólag kb. ennyi bőrdzsekije van Kelly Jones-nak! Nos, az előzetes tracklist alapján elég jó számok kerültek fel a válogatásra, köztük két új dal a "My Own Enemy" és a "You're My Star". Az utóbbihoz készűlt video itt most frissen megtekinthető. Kellemesen rádióbarát, hozzájárulhat a lemez sikeréhez. Nagyszájú hírében álló barátunknak biztos nőni fog tőle a mellénye. Bár neki bizonyára az is bőrből van...

*** Stereophonics: You're My Star ***

A Break In The Weather

2008-09-13T00:18:00.003+02:00

Hello again! Lassan, de biztosan itt az ősz. És vele a folytatás!

Childhood Dreams

2008-07-02T20:33:00.004+02:00

Emlékszel még mi volt a gyermekkori álmod?

Képzeld azt, hogy egy wales kisfiú vagy Cwmaman-ból és zenész szeretnél lenni. Találkozol néhány hasonlóan rossz frizurájú sráccal a környéken, akikkel összebarátkozol majd együtt nősz fel, s már együtt ábrándoztok tovább ugyanarról (a furcsán vastag szemöldökötök alatt). Pár év múlva megalapítjátok a Stereophonics nevű zenekart. Zenéltek látástól mikulásig, kis klubtól a legnagyobb stadionig, s évek múlnak el így mire leülsz egy percre átgondolni az életedet. Emlékszel még hogyan indult minden? Nem..., sajnos már nem. A hangos zenétől és a sok alkoholtól mára egy félsüket összezavarodott rocksztár vagy, akinek csak homályos emlékei maradtak a múltjáról. Tudod mit, ne bánkódj! Én egy olyan jó tündér vagyok, aki felnőttként is képes Téged visszarepíteni az időben, hogy láthasd társaid és régi önmagad. Csak kattints ide !

Just Looking (In the Sauna…)

2008-06-28T06:49:00.008+02:00

A nemrég még elérhetetlennek tűnő Stereophonics élményt idén másodszor sikerült átélni, ezúttal Bécsben. A koncert helyszínéül az Arena szolgált, amit így harmadszori látogatásra most már egészen ismerősen kezelek. Már csak azért is, mert egy éppoly lepukkant szar hely, mintha csak itthon mennék el valahova….
A márciusban Brüsszelben elcsípett ’’Pull The Pin’ turné a nyugat európai végeket illette, s mivel lényegében alig telt el idő azóta, ezen a koncertállomáson is ugyanarra a revüműsorra számítottam. A várakozásom tulajdonképpen teljesen beigazolódott, stilisztikailag és tartalmilag szinte azonos show ment le Brüsszelben és Bécsben. A különbség talán 3 dologban volt mérhető: 2-3 dal, néhány jobb látványt adó mozgólámpa és a helyszín kulturáltsága hiányzott.

Ha valaki követte eddig a Stereophonics pályafutását különböző dinamikájú lemezek és turnéfelvételek időszakait ismerhette meg. Mindegyiknek megvolt a maga hangulati sajátossága, amiért kedvelni lehetett, ami pedig 2008-ban talán leginkább elmondható a zenekarról, hogy igencsak energikus formájában van. Egy teljesen szimpatikus előadásmóddal találkozunk, amiben nincs semmi művi, vagy mesterkélt megjelenés, egyszerűen csak feljönnek a színpadra és úgy nyomják a puritán rock n’ roll-t, hogy az odabasz. A lelke és a motorja mindennek természetesen Kelly Jones énekes, de ahogy szerda este is végignéztem a színpadon, mindenkiből ugyanaz az odaadás áradt. Javier ismét félmeztelenül püfölte a dobokat, a melák Richard dobálta magán a basszust, a mindeddig meg nem nevezett ritmusgitáros pedig hasonlóan látványos aktivitással pengetett. Utóbbi egy teljesen szimpatikus jókedvű srác, aki azzal vált az este legnagyobb hősévé, hogy a helyszínen uralkodó 55 fok ellenére, végig nem vált meg bőrdzsekijétől. A hely valami olyanmód levegőtlen volt ebben a fülledt nyári melegben, hogy már a belépésünk pillanatától kezdve úgy éreztük magunkat, mint akik elfelejtettek levetkőzni egy szaunában. Kényelmesen és közel álltunk a színpadhoz, de izzadtunk, mint a rohadás, olyan összképet festett a helyzet, mint amikor tinédzserként a küzdőtéren harcoltam valami elvetemült rockbandáért.

Na de kezdem kicsit előrébbről. Az előzenekar egy Zeronic nevű helyi erő volt, akik viszonylag kellemes popos beat zenével próbálták szórakoztatni a nagyérdeműt. A retro-intelligens küllemükben és előadásmódjukban én némi azonosságot véltem felfedezni köztük és a Pulp között. Az ivaréretlen Nyilas Misi fejű énekesük ennek megfelelően meg is szenvedett a minden felett álló image megőrzésért. Szerencsétlen úgy beleizzadt az öltöny-nyakkendős szettjébe, mintha csak egy autómosón sétált volna át.
Mindezek után kíváncsi voltam, hogy a Stereophonics ebben a kib..tt melegben hogyan fog megjelenni a színpadon, és egy nagyobb összegben fogadtam volna, hogy a bőrdzsekiről ők sem mondanak le. Persze, hogy úgy jöttek ki és a Bank Holiday Monday-jal nyitottak. Innentől kezdve becsapott az energiabomba és megindult a nem hagyományos értelembe vett slágerfolyam: The bartender and the thief, A thousand trees, Superman, Vegas Two Times, Devil, Pass The Buck, Mr. Writer, Just looking, My friends, Doorman, Traffic, Local boy in the photograph, More life in a tramps vest. A setlist csak felsorolásszerű, a pontos sorrendet nem jegyeztem. Az intenzitást mutatja, hogy a dalok között rövid megállás volt, csak állandó gitárcsere és minimális kommunikáció jellemezte a szüneteket. Ha valamit akkor összvisz ezt róná fel nekik a hiányérzetem, meg azt, hogy képesek voltak kihagyni az It Means Nothing-ot a repertoárból (!!?). Egyébként jól bevált Phonics koncertnótákat hallhattunk, amik között látszik, hogy mostanában előszeretettel nyúlnak vissza az első lemezhez. Ezek közül meglepően jól süt a More life in a tramps vest, akárcsak Brüsszelben, most is ezt éreztem valamifajta nem várt csúcspontnak.

Az osztrák közönségben mindig egy kicsit pozitívan csalódok, hogy mennyire odaadóak (annak ellenére, hogy táncolni/ugrálni eléggé képtelennek tűnnek). A melegtől elnyűtt tömeg olyan erőteljes elánnal tapsolta vissza a ráadást, amire már nem is számítottam. Az este két dalt tartogatott még nekünk. Az első a végtelenségig magával sodró Maybe tomorrow volt, amely minden bizonnyal a legfantasztikusabb része volt az estének. Kelly már hagyományosan, egymaga adta elő a dalt a gitárjával, de talán nem volt olyan ember az Arénában aki ne énekelt volna vele. Egy fenomenális pali adott elő egy fenomenális számot egy fenomenális közönségnek. A zenei orgazmus ekkor történt. Zárásnak pedig bedübörgött a (thanks for coming, this is…) Dakota (see ya next time!), aminek nem csak minden pillanatát, hanem még a felkonfját is imádom.
Jó kis buli volt ez, aminek az értékéből megpróbált ugyan levenni néhány kellemetlen körülmény - az irdatlan meleg és az éjszakai, bődületes vihartól kísért hazaút is -, de ha összetalálkozom a régi fotóimmal és egy ilyen videóval….

(Live From Wien 2008.06.25)

…egyből érzem, hogy a jó élmény rögzült bennem és megindul a vérkeringésem. Ez a banda tényleg egy klassz csapat, teljes mértékben értem miért is oly méltó büszkesége a walesi iparágnak. És most nem a bányászatról beszéltem.

Life In Technicolor

2008-06-24T23:16:00.003+02:00

Június van. Szembe néztem szűkszavú önmagammal és végre szóra bírtam. Kicsit nehezen bár, de több dolgot is kimondtam magamnak. Mondjuk elsőként talán azt, hogy „Bassza meg, de meleg van a szobában!”. Aztán még valami elhatározás félét is - persze nem túl komolyan -, hogy végre visszatérek a blogom naplózott és kerek mondatos formájába. Az elmúlt időszakban több élmény nem hagyott itt nyomot és ez már-már hiányérzetet szül bennem. Pedig hát… volt is, lesz is miről emlékezni. Akár utazások, koncertek, napi és nem mindennapi élmények, vagyis mindféle, amitől egy kicsit azt éreztem megint élek.
A hónap elejét már ennek megfelelően helyezem el az időben. Elkezdődött az igazi nyári időszámítás. Na nem csak meteorológiai, hanem amolyan életvitelt jelölő értelemben is. Konkrétan akkor éreztem ezt, amikor szezonnyitó módon megmártóztam a Balatonban. Ez a tény már visszavonhatatlanul jelezte számomra, hogy eljött amire hónapok óta vártunk. Napsütés, nyár, és minden mi vele jár.
Emlékszem, ahogy sétáltam befelé a naplemente színeiben megfestett tóba több dolog is eszembe jutott. Egyrészt hogy milyen felüdülés ez a nyári revitalizáció, a növényekhez hasonlóan egyfajta fotoszintézisen megy át a testünk. Meg az is, hogy ennek az időszaknak a jó érzései ma már milyen könnyen képesek megfordulni a hétköznapokban. Elég csak arra gondolnom milyen fenomenális élmény az izzadságtól összefolyó ingben és nadrágban munkába rohangálni. Vagy 50 fokban kocsiba ülni a szétolvadt műszerfal mögé, aminek a belélegzésétől talán még agyrákot is lehet kapni. Mindezt persze csak azután, hogy felépültünk a légkondi okozta tüdőgyulladásból. Szóval, ilyenkor épp úgy vergődünk, mint fóka a szirteken.
Nyáron bizonyos helyzetek és helyszínek is átértékelődnek. A mobil életmóddal járóan például előfordulhat, hogy valaki (??) véletlenül otthon felejti a pizsamáját. Nos, ilyenkor ez a baleset véletlenül sem probléma. Sőt, alkalmasint még előnyt is jelenthet. A hőre a legtöbb dolog tágul…. Az is biztos, hogy a lakást amiben laksz, teljesen új formában képes vagy feltérképezni. Miután körbecsúsztál a bútoraidon, mint egy csiga, rájössz, hogy nincs is olyan szeglete az otthonodnak, amiben nem vagy képes megizzadni. Mindezek a kellemes és meleg hangulatú dolgok napról napra elkísérnek, egészen augusztusig. Ha addig valamiért még nem hülyültél volna meg a hőgutától és a városi közlekedéstől, nos akkor az allergia majd jól helyre tesz. Ebben az időszakban legalább két egyedülállóan új képességedre is ráismersz: 1. sikerül új rekordot beállítanod az egy nap alatt elhasznált papírzsebkendő mennyiségben; 2. rájössz, hogy a polleneknek köszönhetően a turhádat, még a szemközti ház ablakáig is képes vagy eltüsszögni. Ez a taknyod-nyálad egybefolyik állapot az első levélhullásig eltart, s már vége is a nyárnak.
Télen mindig az a baj, hogy nincs még tavasz és nyár, nyáron meg az, hogy messze az őszi lehűlés és a hófehér tél. Itt tegyen valaki igazságot. Ebből a közép-kelet európai kontinentális válságból számomra két menekülési útvonal látszik. Fel a hegyekbe, vagy el a tengerhez. Fel is út, le is út, szerencsémre legyen mondva, idén mindkettőből lesz egy pici. Az életet így is úgy is élni kell.

Counting Down The Days

2008-05-27T22:34:00.002+02:00

I Wanna Go Where The People Go

2008-05-08T23:08:00.007+02:00

Kelly Jones és a walesi rezes banda 2008. június 25-én Bécsbe érkezik! Helyszín: Arena. Ticket: 25 euro.

---

Naivety Play

2008-04-30T03:26:00.004+02:00

Szeretnék mélyen a szemébe nézni...

Violet Hill

2008-04-30T01:58:00.009+02:00

Mindenre éhes britpop rajongóknak lehullott az első idei morzsa az istenek asztaláról. A júniusban megjelenő új Coldplay lemezről már elérhető az első dal, melynek címe 'Violet Hill'. Aki nem akar bíbelődni a beszerzéshez szükséges kereséssel, annak itt egy link a letöltéshez:

Coldplay - Violet Hill

Szétálló füleink legnagyobb örömére, hallhatóan kellemesen dallamos darab. A hírek szerint a negyedik lemez június 12-én jelenik meg, 'Viva la Vida or Death and All His Friends' címmel.

Space In Time

2008-04-12T11:10:00.003+02:00

It's just another day, nothing in my way
I don't wanna go, I don't wanna stay
So there's nothing left to say

Music Is Power

2008-03-16T15:36:00.006+01:00

Ha valaki gyűjteni akarja az erőt, íme pár legális és ingyenes megoldás.
The Charlatans - a zenekar nagyvonalú ajándéka a rajongóknak, szabadon letölthető új album 'You Cross My Path' címmel: charlatans-new-album-for-free
Feeder - a készülő új lemezről tied lehet a 'Miss You' című dal, ha regisztrálsz a honlapon: http://www.feederweb.com/
Athlete - MySpace tagok letölthetik az 'I Was Tokyo' című instrumentális ajándékot: http://www.myspace.com/athlete

Destination Anywhere: Brussel

2008-03-15T11:07:00.031+01:00

Kicsit visszatérve az emlékeimbe, pár gondolatban összefoglalom a brüsszeli utazás legjobb élményeit. Végignézve a rengeteg és jobbnál jobb fotót, amivel hazatértem, úgy érzem minden képről mesélni támad kedvem. Tele vagyok kellemes emlékkel, a képeken megörökített pillanatok pedig úgy élnek bennem, mintha csak pár perce történt volna minden.
Ha jobban belegondolok már itt a felvezetésemben pontosítanom kellene önmagam, mert valójában nem is csak brüsszeli jelzővel kellene illetnem a kint töltött időt. Ennek a pár napnak része volt Oostende, Brugge és Gent is, szóval némi turisztikai marketinggel felkenve akár azt is mondhatnám, hogy egy belga kiskörúton jártam. De ne gondolja senki, hogy túl tág ez az értelmezés. Belgium nem egy túl nagy ország. És őszintén szólva a valóság kicsit meglepő is volt számomra. Lényegében amit vonzónak lehet találni a meglátogatott desztinációkban, azt a 6 napban teljesen kimerítette a leltár. Mindent láttunk, amit kellett és minden része volt az utunknak abból, amire egy első alkalmas ajánló a figyelmünket felhívta volna. Ez azzal az útifilmes dvd-vel is igazolható, amit hazaérkezésünk után még egyszer megnéztünk :-) A végtelenbe hajló emlékképek felidézését elkerülendő elhatároztam, hogy - a felkészülést segítő útikönyvem mintájára - olyan beszámolót alkotok, ami a Top 10 legjobb/legfontosabb élményemet mondja el. Egy amolyan bestof válogatást csinálok, ami képletesen bemutatja mi volt a sűrített „Paradicsom”.
A legklasszabb látnivalók:
(a sorrend nem releváns, csak ötletszerű)

1. Grand Place

Brüsszelt turisztikai szempontból két jelentős látványosság jelképezi, a Grand Place és az Atomium. Míg az előbbi igazán szemet gyönyörködtető, az utóbbit már inkább érdekesnek mondanám. A főtéren időzni kb. olyan, mintha megállt volna az idő. Mivel franciázni csak egészen más értelemben szeretek, ezért nem kísérlem meg felidézni az épületek elnevezését. De talán nem is igazán lényeges. Inkább a hely szelleme az, ami átjárt az ott létem alatt, a régi, pompás díszítésű házak nagyon festői és megrázó hatásúak a XXI. században. Pár percig csak csöndben álltunk és nézelődtünk, így szívtuk magunkba, hogy ott lehettünk. Jó volt. És nagyon bennem maradt, ahogy a végén ott csókoloztunk…

2. Atomium

Fura szerkezet. Az 1958-as világkiállításra tervezett vasmolekula szerintem több érzést vált ki az emberből egyszerre. Részben lenyűgöző, mert miért is ne, meg „micsoda ötlet” egy ilyet kreálni. De a belsejébe kerülni olyan volt, mintha a Magyar Televízió egy ’70-es évekbeli űrjáték filmjének elbaszott díszletében lettem volna. Meglehetősen kiábrándító, hogy egy ilyen pazarul elhíresült attrakcióhoz mennyire gyenge kiállítást csináltak. Londonban az ehhez hasonló élményt úgy képzelnék el, hogy plazmatévéken átsétálva bekerülsz a mátrixba és szkafandert meg lézerkardot kapsz, hogy kijuss a virtuális holdbázisról. Nos, Brüsszelben ugyanez a gyakorlati kiállítás két darab háromszög alakú tervezőasztalból és három plakátból állt… Mindezek ellenére érdekes volt ott lenni. Különösen mozogni a gömbök közt, egyikből a másikba, és talán a legfelső szinten levő panorámás kilátás is dobott valamit a szerkezeten.

3. Hankar

A név összvissz egy metrómegállót takar. Nekem viszont felettébb tetszett az a grafiti megoldás, ami a hely díszítését jelentette. Szélesvásznú, igazán színes és nem különb módon kreatív. Többet nem is kell elmondani róla. Ez egy részlet belőle.

4. Gent

Egyike volt a fővároson kívüli azon állomásunknak, amit még az út előtt megtippeltünk, hogy érdemes volna meglátogatni. Lényegében végigkirándultuk a belvárost és tartalmasan kellemes időtöltéssel ütöttük el a napot. A meglátogatott városokban szerzett benyomások alapján Gent állt hozzám a legközelebb. Színesebbnek, tisztábbnak és rendezettebbnek láttam, mint Brüsszelt és Brugge-t, olyannak ahol jó hangulatú nyugalom van. A monumentális 1200-as évektől épült templomokról, a várról, és a kanális partját övező céhes házakról jó képeket őrzök a retináim mögött is.

5. Kagyló
Brussel. Mussel. Hasonló a hangzásuk, nálam a két szó még össze is fonódik egymással. Ha kulináris jellegű élvezetekről beszélünk, az ilyen jellegű élvezet egyik alapelemének én a tenger „gyümölcseit” tekintem. Az északi tenger közelsége és a brüsszeli életvitel izgalmas egyveleget visz az éttermi kínálatba. A Grand Place körüli kis utcákban rengeteg étterem van, ezek közül pedig legjobban telezsúfolva a Rue des Bouchers. Megjegyeztem (!), most franciáztam. Biztos mert férfi vagyok, és a gyomrom is egy nemi szerv.
Gyerekkorom óta imádom a kagylót, de mivel mindig is exkluzív jellege volt/van és lesz a magyar háztartásban, itthon sohasem adatik meg, hogy jól lakhassak vele. A fénykép talán illusztrálja, hogy ez most Brüsszelben sikerült, két alkalommal is. Pazar dolog. Nagyon ínyenc módon volt kivitelezve mindkét verzió. Az utazásunkra visszagondolva volt pár momentum, amit úgy éltem meg, hogy igazán boldognak éreztem magam. Ebből az egyik akkorra tehető, amikor a Chez Leon-ban kettesben vacsoráztunk. Csak olyan dolgot láttam magam előtt, amit szeretek…

6. Csokoládé

Balga lennék, ha nem említeném meg, hogy milyen a belga. Finom, ez egyértelmű. Viszont az is tény, hogy egy idő után szinte már nyomasztó a mennyiség, amivel a boltok kirakataiban találkozni. Ami nálunk a gulyás turizmus, az ott helyi szinten a csokoládéban testesül meg. A kézzel gyártó családi vállalkozások üzletszerű kéjelgésbe csaptak át. Te meg mész ártatlanul és jön a blowjob. Nem tudsz úgy elmenni mellette, hogy ne vennéd a szádba…Hogy kinek mit bír a fantáziája az a csoki kreációkban is megmutatkozik. Biztosíthatok mindenkit, a képen látható furcsa szerzetek mind valamilyen kongói kakaófajtából vannak. Itt (is) vásároltunk.

7. Stereophonics

Vagy ahogy franciásan kellene mondani: Le Stereophonics. Azt hiszem közel tíz éves vágyálom teljesült március 3-án, amikor élőben, koncerten hallgathattam egyik kedvenc zenekarom. Öregszem és szerelmes vagyok, ezt tényszerűen jelenthetem ki, mert az első pillanattól kezdve mióta tudtam, hogy ez a koncert is benne lesz a pakliban, szinte teljesen súlytalannak éreztem a jelentőségét az egész utazásban. Viszont a Top élmények megemlítése közé rendíthetetlenül bekívánkozik az esemény. Egy puritán energikus rock zenei előadás részesei voltunk, ami nagyon tetszett, és amiről kicsit részletesebben még mindenképp be fogok számolni. Kelly Jones egy isteni vadállat, imádom a hangját!

8. Oostende

Bár azzal kezdtem a sorrend nem lényeges, azt mégis megjegyzem az utazás legnagyobb átélt élményét Oostende adta. Elvégre egy gondolattól vezérelve egyik pillanatról a másikra az európai kontinens szélén sétálgattam, a természet és a civilizáció határán. Puha homokban lófráltam végig a víz mellett, néztem ahogy hullámzik a tenger, és minden lépésben, levegő vételben éreztem, hogy elemi erő járja át a helyet. Teljesen megtisztított, ahogy átadtam magam a szélnek. Oostende talán nem egy szépségdíjas üdülőövezet, de a tengerparton ilyenformán ott lenni felettébb lenyűgöző volt. Ha valaki kedvet érez Oostende komolyabb beazonosításához, érdemes egy pillantást vetnie a térképre, hogy valójában hova is esik! És ha még el is látogat oda, feltétlenül ajánlom neki, hogy a kikötő mellett remek rák-koktél kapható.

9. Brugge

Az útikönyv azt írta róla, hogy „Brugge sokak számára Európa legromantikusabb városa”. Nem tudom kinek milyen intim emléke fűződik egy középkori hangulatú téglagyűjtemény köré, de bennem ennyire emelkedett összkép azért nem maradt. Bár a romantikával kapcsolatban én is őrzök némi vizuális élményt, kétfajta időtöltésről : (1) csónakáztunk a város utcáiban elbolyongó kanálisban, (2) majd sötétedés előtt, a főtér egyik padján söröztünk, mint két hippi.
A több századdal ezelőtt épült barnás, szürkés épületeknek viszont valóban érdekes hatása van. Úgy éreztem magam, mint egy skanzenben. Sok helyre vonzotta a figyelmet a kor súlya, és többször arra gondoltam milyen jó filmbeli háttér lehetne némelyik utca. Napsütés nélkül viszont nagyon hiányzik a vidám hangulat a helyről. Így március elején inkább a sötét középkor jutott mindig eszembe, a legromantikusabban is megfilmesítve pedig „A szerelem kolera idején”-t tudnám itt forgatni.
A Belfried környéke és a főtéren vele szemben levő színes házak üde színfolt a városban. Irtó helyesek, ha nem motorcsónakban üldögélsz legszívesebben, akkor itt a téren. Ráadásul az egyik szomszédos utcában levő sörkereskedésben olyan választékot találtunk, mint ha egy lemezboltban nézelődtünk volna. Mivel Brugge-ben más módját nem most találtuk, a nyár hangulatát meggyes sörből nyertük.

10. Nagy „Ő”

A tíz legjobb dologból a legfontosabb 10 pontos élmény, hogy mindezt olyannal élhettem át, akit nagyon szeretek. Ha belegondolok, hogy decemberben milyen izgalommal szerveztem az utazást, az egyik belga gyümölcsös sör jut róla eszembe, a „La Mort Subite”, vagyis a hirtelen halál. A neve árulkodóan egyezik a helyzettel. Még nem tudhattam milyen lesz…, de mikor eljutottam oda éreztem, megfelelő hőmérsékleten nagyon jó. Így volt ez ebben a más értelemben is, és kicsit megrészegültem tőle. Azoknak az utazásoknak, amiket a hétköznapi környezetből teljesen kiszakadva élünk meg, életünk végéig megmaradnak az emlékei. Ebben az élményben nekem most ott van Ő, neki pedig én. És mindig ott leszünk egymásnak.

****************************************************

Befejezésként végül, egy amolyan produkciós fordulatot használok. Mindez nem jöhetett volna létre ha nincs Nünüke. Köszönet a lehetőségért és a segítségért, ezeket az utolsó képeket neki ajánlom, hogy érezze még mindig van mit látnia. És ha egy év múlva dönteni fog, emlékezzen, szerintem inkább merre vegye az irányt. Ha másért nem, azért, mert majd oda is mennénk :-)

P.S.: A sajátjaimat is látva, most már elhiszem, hogy mindig kék az ég a fotókon.

One Step Closer

2008-03-11T01:08:00.001+01:00

Ma munkából hazafelé vezetve a kocsiban sok kellemetlen dolgon töprengtem. A bennem feszengő problémák valahol a címben szereplő U2 dalnál kezdtek összeérni, ezért adtam ezt a jelet az indító hangvételnek. A számnak számomra olyasmi hangulata van, mintha leülepednének az emberben a dolgok, és átlátva a saját elszomorító helyzetét, megtörten valamilyen új kiút felé fordul. Talán egy lépéssel ma én is közelebb járok egy ilyen lélektani döntéshez. Bizonyos közegekben úgy érzem nem tudok több alkalmazkodást és terhet elviselni, valahol azon a ponton járok, hogy az örökös konklúzió levonás helyett magamban robbanok fel, s végül majd elfordulok ezektől a dolgoktól. Tudom, hogy mindig nyugodt és kimért természet jellemzett, de belül, magamban ez már jóval koncentráltabb, és egy tűrésszint felett nem tudok így elvezetni minden problémát.
Mióta visszajöttem Brüsszelből csak 2-3 munkanap telt el, s bár reméltem, hogy sokáig, vagy tovább kitart majd ennek az utazásnak a jó érzése, a sors sajnos nem adta meg ezt az időt nekem. Vagy nem is a sors, inkább bizonyos emberek. Mert a legtöbb kellemetlen érzés mögött mindig az emberi nem törődömség és az odafigyelés hiánya van. Én sosem elvárásokat támasztok, hanem azt várom, hogy abban a viszonyban amiben vagyunk a másik fél érezze ki magától azt, hogy mit kell tennie. Ha valakiben nincsenek meg természetes úton a belső indíttatások, hogy jót/jól cselekedjen, akkor ott már sérült az az egyenrangú viszony, amivel egymásra figyelünk. Az életben talán nem ez a legkifizetődőbb álláspont, de az értékrendemben ezt tekintem a normálisnak. Legyen szó munka-, családi-, pár-, baráti-, vagy egyéb kapcsolatról. Pár nap alatt sok ilyen hullám csapott most a fejem fölé. Én mindig igyekszem az odafigyelést megadni és fenntartani. Talán ezért is van, hogy a negatívnak megélt helyzetekben néha úgy reagálok, hogy a viselkedésemmel próbálom lekövetni amit kapok, érzékeltetve, nem pedig szóvá téve. Egyfajta tükröt állítva küldöm vissza a jeleket. Érdekes ennek a hatása, és van amikor elszomorító is. Mert több esetben sajnos nem az a következménye, hogy észreveszi magát az illető és belátást nyernek dolgok, hanem én tűnök az ő szemében másnak, esetleg még érzéketlennek is. A kapcsolat jellegétől függően az ilyen dolgok nekem fokozottan fájnak. Az ismétlődésük pedig biztosan nem jóra vezet.
A legkiábrándítóbban most a munkadómmal vagyok ilyen viszonyban. Lassan elérek ahhoz az ajtóhoz amit már be kéne tenni magam mögött. Talán most egy jól irányzott suhintással majd be is fogom. De ezt a pontot előbb utóbb minden viszonyban célszerű meghatározni. Önvédelemből. Viszont jó hír, hogy én ritkán és csak abból ölök.

Hurry Up And Wait

2008-03-07T20:15:00.003+01:00

Újra itthon. Még izzik a talaj a lábam alatt, élményekkel feltöltve a memóriám és minden porcikámban érzem, hogy mindössze néhány órája annak, Európa másik végében tébláboltam. 2 óra és 1400 km, hihetetlenül rövid idő egy ilyen nagy távolság leküzdéséhez. A friss és maradandó emlékképek olyan aktívan dolgoznak bennem, mint hétfőn Kelly Jones (Stereophonics) a színpadon. Hamarosan leülepszik minden és nagyobb lélegzetű képes beszámoló követi a visszatérésemet.
Most egyedül ücsörgök a szobámban és ezt az érzést ez a Kelly Jones féle szólófellépés (Dakota) tudja legjobban szemléltetni. Otthoniasan érzem magam (akárcsak ő a színpadon), minden momentum kellemesen ismerős, de bármennyire őrült jól játszom is ezt el, igazán csak a „bandával” szeretek lenni, akivel "turnéztam".

A video egyébként fenomenális, az első pillanattól belopta magát a szívembe.

Here In The Bubble

2008-02-28T13:13:00.012+01:00

Napok, sőt hetek óta úgy be vagyok zárva a munka világába, hogy nem látok el ide a blog-ig. Ezt röpke időt is most csak arra használom, hogy végre feloldjam magam a kötelékből és hangot adjak a hangolódásomnak.

Holnap irány Brüsszel, 6 nap pihi és mámor!

A mellékelt Stereophonics borító nemcsak aktuális tartalom az utazáshoz, hanem jól illusztrálja az élménytől várt hangulatot is: sokszínű lesz, intim és némi zenei tartalom is van mögötte :-) Nos jöjjön aminek jönnie kell.

-----------------------------------

Greetings from the Valley.

See ya' next time!

xxx

D-d-d-don’t Stop The Beat

2008-02-15T17:52:00.007+01:00

Kezdem újrahangolni a zenés szabadidőmet. Minden évben van 1-2 potenciális áldozat a közeli vadászmezőn, és az idei koncert-naptáramban már három fix időpont is szerepel, ami meglepően jó előjegyzés. Figyelembe véve az évi 3-5 közötti esemény-átlagot és hogy az év legelején tartunk, valami szerencsés csillagállás lehet. Pedig már nincs is különösebben igényem az eféle őrületre. Ha belegondolok, a 90’-es évek „ipari méretű” látogatójából mára teljesen alkalmi vendéggé váltam e tekintetben. Mondjuk nincs is ezzel semmi gond, korosztályosan szórakozom. És mennyiségiből minőségi fogyasztó lettem :-) A nagyobb élményszerűséget az adja az idei terveknek, hogy mindhárom kiszemelt program más-más „B” betűs városban lesz:

2008.03.02. Stereophonics, Brüsszel
2008.03.24. Editors, Bécs
2008.05.15. Kylie Minogue, Budapest

Úgy hangzik ez, akár egy individuális Valley Boy turné. A felkészülésemről és a tapasztalatokról még biztosan beszámolok majd. Addig is itt egy szolid hangulatkeltő az Athlete repertoárjából. Számomra azt mutatja - mitől tud jó lenni az élő koncert varázsa, még a legegyszerűbb előadásmódban is. Talán nektek is.

***

My Idea Of Fun

2008-02-14T02:04:00.010+01:00

Kimért leütésekkel térek vissza a billentyűkhöz, ez a 2008-as év első megszólalása. Az elmúlt két hónap sok időmet emésztette fel. Egészen pontosan két hónapot…. :-) Az idő úgy rohant el mellettem, mint egy megtáltosodott nyugdíjas, aki éppen felszállt a tömött buszra és meglátta az ülőhelyet. Most viszont, ha csak pár percre is, de becsuktam előtte az ajtót és nem engedem fölszállni…

Pár gondolatot viszont annál inkább. A naptárra nézve némileg későinek érzem, hogy nagy ívű „kick-off”-ot tartsak a blog újraindulásának. Február közepe van, az elmúlt évet ilyen távlatból is vegyes eredményűnek és hullámzónak látom, az idei pedig már úgy visz magával, mint egy öntudatos planktont a bálna szája. Nincs megállás. A hétköznapjaimban most tényleg valami hasonló élőlény lehetek: erősen szippant magával a természet ereje és sodródom általa, egyszerű létemet tekintve mégis boldog vagyok, édesvizű emberi környezetben pedig egy nyugodt hobbiállat.
Ha belegondolok az elmúlt három hónapba, közel 90° fokos fordulatot vett az életem. Azért csak 90°, mert magammal szembe valószínűleg nem tudnék menni. Megváltoztak és kiteljesedtek az érzéseim, az időtöltéseim, tele vagyok újszerű és jobbnál jobb élményekkel, de ezek sokkal nagyobb értékek bennem, minthogy itt öntsem ki őket a terítékre. Naplószerű formában amúgy sem működöm, 30 felett már nincs idő ilyennel pöcsölni :-) Mielőtt komolyabban elméláztam volna azon, belefér e még, hogy itt fabrikáljak egy kétváltozós weboldallal, megerősödött bennem a kreatív én.

„Színezd újra, színezd újra,

az életet ha megfakulna…”

Nos annyiban maradtam magammal, akkor színezem, szépen fokozatosan és finom lépésekkel. A tartalom úgyis mindig a jelenben áll majd össze. Remélem legalább ennyire lebilincselő lesz.

Is Yesterday, Tomorrow, Today?

2008-02-13T02:55:00.000+01:00

A felújítás kicsit elcsúszott....

Parts Of The Process

2008-02-01T07:53:00.000+01:00

Az oldal és a személyiségem felújítás alatt :-)

Folyt. köv. február 11-től....

Speed Of Sound

2007-12-20T22:21:00.000+01:00

Rövid évvégi visszatekintésnek, mint a legtöbb elbaltázott zenei szaksajtó, én is összeszedtem az idei megjelenésű kedvenc lemezeimet. Több szempontból is kedvemre való év volt 2007, lemeztelenítve így néz ki.....

01. Manic Street Preachers: Send Away The Tigers
02. Editors: An End Has A Start
03. Athlete: Beyond the Neighbourhood
04. Funeral For A Friend: Tales Don't Tell Themselves
05. Stereophonics: Pull The Pin
06. Angels & Airwaves: I Empire
07. Sophie Ellis-Bextor: Trip The Light Fantastic
08. The Enemy: We’ll Live And Die In These Towns
09. Kylie Minogue: X
10. Alicia Keys: As I Am
11. Junior Senior: Hey Hey My My Yo Yo
12. Hard-Fi: Once Upon A Time In The West
13. Simply Red: Stay
14. Rooney: Calling The World
15. Maroon5: It Won't Be Soon Before Long
16. Ghosts: The World Is Outside
17. Dolores O' Riordan: Are You Listenning
18. Kelly Jones: Only The Names Have Been Changed
19. Sixx Am: Heroin Diaries
20. The Wildhearts: The Wildhearts

Friends Will Be Friends

2007-12-16T11:00:00.000+01:00

My Friends..., vagyis barátaimnak egy kis fülbevaló csemege. Lehet klikkelgetni.

*** DOWNLOAD ***

South Of The Border

2007-12-08T09:11:00.000+01:00

Egy gyors elhatározásnak örvendett ötlet kapcsán három napot Pécsen töltöttem. Az időjárás és az időzítés nem sok mindenre tűnik alkalmasnak, az ott eltöltött idő mégis olyan tökéletes összhangban telt a körülményekkel, hogy jobbat nem is kívánhattam volna.
Ami mindig szembe tűnik egy vidéki városban való időtöltés során, az, hogy mennyivel nyugodtabb életritmusban élnek a helyi emberek. Annak ellenére, hogy törzsgyökeres pesti vagyok, ez a nyugalom valahogy mindig is közelebb állt hozzám. Pécs egyébként egy igazán vonzó és hangulatos város, még ilyen szutyok időben is - mint ami a kontinentális telet jellemzi -, képes ezt az arcát mutatni. Ha valaki viszont igazából szeretne turistáskodni, akkor érdemes több napot betervezni, meg időjárás szempontjából talán egy kellemesebb időintervallumban is, hiszen a környéken még jócskán akad érdekesség.
Visszatérve a városra, szerencsére a látnivalók elég jól koncentrálódnak a belvárosban, így nem kell sokat pásztázni a felfedezéshez. Ami viszont mégiscsak igazán vonzóvá teszi Pécset, az a környező hegyekben rejlik. A szállásunk a Mecsek kapuja feletti hegyen volt, nem sokkal a fantasztikus kilátást adó Tv-torony alatt. A kilátás nagyon lenyűgöző – a képek talán szemléltetik – és jó alkalom nyílik kisebb-nagyobb kirándulásokhoz is.

Ilyen hétköznapokból kiszakadt környezetben még jobban kijön milyenek vagyunk valójában. És persze csillog-villog, amin fényezni szeretne az ember. Több időt kellene így tölteni, tiszta harmónia és a lehető legjobb helyzet, hogy ’2 Hearts Beat As One’. A jobb élethez sok ilyen tanulmányútra van szükség.

Winterlovers

2007-12-01T11:39:00.000+01:00

Ha valamelyikünkben esetleg még nem tudatosult volna, hogy ma már december első napját írjuk és a karácsony szelleme a nyakunkat nyaldossa, itt az első idei ajándék, hogy még időben kapcsoljunk. Ki más tette volna a fa alá, mint a MANIC STREET PREACHERS.

Link: http://www.manicstreetpreachers.com/07/index
Kattints oda ahol esik a hó és tied a 'GHOST OF CHRISTMAS'.

Miles Away

2007-11-29T01:49:00.000+01:00

Ismét gondolati síkra helyezkedve hangot adok magamból. No nem mintha nem épp ezt csinálnám az életben, sőt ebben az időszakban különösen nagy intenzitással. Csak hát mit adjon ki magából az ember egy félig személytelen fórumon a világnak?...
Átgondolva mi is történt és történik velem mostanában, valami olyasmira jutottam, hogy átpriorizálódtak bennem dolgok. Jelenleg egészen más fontos, mint korábban és az időmmel is úgy gazdálkodom, hogy a fáradt tekintetű internetezős idők kiszorulnak egy olyan ingerküszöb alá, amire nem érzek szükséget. Emberközeli dolgokkal időzöm, s bár az internet is egy eszköz tud ehhez lenni, most ennek valahogy háttérbe került a funkciója. Gyors változásokkal más viszonyban vagyok a környezetemmel. Talán a legfontosabb, hogy pont az változott meg ami/aki a legfontosabb. Ennek köszönhetően napról napra én is más vagyok, én is változom. Magamból nézve úgy érzem jobb irányba, ismét vannak motivációim, olyan helyzetek aminek tapasztalataival érettebb lehetek az életre és nem utolsó sorban jön belőlem egy olyan feltétlen adni akarás amihez az indító gombot nagyon nehéz elérnie bárkinek is. Ezek együtthatása igazán klassz. Visszanézve ingerszegénynek láttatja a múltat, de legalábbis megfáradtnak. Mivel mostanában minden gondolatot és érzést megfogalmazok, és ki is mondok, ide lényegében már nem marad semmi. Ezért van/volt ez a blog-blokk „hatásszünet”. Korábban talán nem így ítéltem volna meg, de ezt most jónak érzem és élem meg. Régebben az efajta nyíltság következményeitől lett volna bennem félelem, most viszont minden kihozódik belőlem. Ez egy újfajta érzelmi intelligencia. Szerencsére mindig is jó érzékkel voltam megáldva az ilyesmihez és ennek is az eredménye, hogy olyan jól tud felépülni ami elindult. És nem különben kell hozzá egy másik nagyon jó lelki társ. Elsőre és külső szemmel lehetünk bármennyire különbözőek, ha megvan az a belső közös frekvencia, ami két embert egymás felé mozgat, az általában mindent visz.
A környezetemből eddig mindössze két olyan visszacsatolást kaptam, amin elgondolkodhatnék. Az egyik kérdés az időben helyezkedik el, vagyis nem e túl gyorsan léptem e túl dolgokon (?). A másik némileg mérlegel, és arra utal, hogy almát almával és nem e körtével akarok összehasonlítani (?). Mindkettő birkózik az igazságtartalommal, de nem bennem. Gyorsan történt ami történt, de nem feldolgozatlanul és meggondolatlanul. Letisztultak bennem a dolgok. Ahhoz, hogy megtaláljam ami kell nekem egy olyan falat állítottam fel magamban, amitől csak egy irányba lehet továbbmenni, de függetlenül és szabadon. A többit már az élet hozta így össze. És feltétlen bizalomra épülve. Másrészt pedig én a párkapcsolataimat sosem egymáshoz mérlegelem, hanem ahhoz a végcélhoz amit nekem adniuk kell a kiegyensúlyozottsághoz és boldogsághoz.
Sokkal többet ilyenformán ma már nem tudok közölni magamról, de azért Nünükének és Audreynak remélem elég muníciót lőttem ki a hallgatás megtörésére :-) Egyébként az új Killers dalok megítélésem szerint elég szarok, mostanában a Simply Red londoni Royal Albert Hall-os koncertjét hallgatom. Meg olyan klasszikust, mint a Manic Street Preachers: Everything Must Go lemez. Utóbbi a megszületése óta segíti az érzelmi megtisztulásomat és a pozitív feltöltődést. Hasonló helyzetekben általában két dolog fordul elő: vagy magamhoz nyúlok, vagy ehhez.

Be My Drug

2007-11-15T22:33:00.000+01:00

Mint otthoni "szoba Dj." igencsak formában vagyok. Összehoztam megint 2-3 olyan fasza válogatás lemezt, amitől a padlószönyeg táncparketté válik. Az eredményt ugyan csak én élvezem, és egyébként is a kutyát nem érdekli....., de azért kell írnom róla, mert az elégedettségemnek muszáj valahogy hangot adni. A héten a legjobb pillanatok korongok előadói: STEREOPHONICS, EL PRESIDENTE, HARD-FI.

Pushing The Senses

2007-11-15T22:21:00.000+01:00

Nem voltak kétségeim, mégis minden nap újabb megerősítést nyerek, hogy érdemes volt kilépni egy dilemmákkal átszőtt kapcsolatból. Nemcsak önmagában véve megkönnyebbülés, de kaptam egy új érzést is, amitől napról napra erősebbek az életfunkcióim. Van valaki, aki helyrerakta bennem az elmozdult elem pozitív töltetű végét és újra jól működő gépezet vagyok. Ami most még épül, azzal kiteljesedettebb formában nemcsak szerelmes leszek, de meg is találhatom amit igazán keresek. Jó érzések lettek úrrá rajtam és ez legnagyobb feloldozás a nehézségek alól. Mindegy hova jutok ezen az úton, ezek a sorok majd tanúskodnak róla, hogy azt éreztem minden és mindenképp megérte ezért. A NŐben is van nagybetűs Ő. Könnyebbnek érzett helyzetekben hajlamosak vagyunk ezt rossz helyre írni. Az én tollam viszont erősen fog, és nem adom könnyen az első helyet :-)

Turn This Thing Around

2007-11-13T00:17:00.000+01:00

"Minden ember egy sziget." Ez a mondat az Egy fiúról című filmből ragadt meg bennem. Az elmúlt héten szingliként indult napjaimban, még csak ezzel a kijelentéssel tudtam azonosulni, mára viszont olyan fordulatot vett az életem, hogy más hasonlóságokat is mutat a filmmel. Lehet, hogy olyan vonzó férfi vagyok, mint Hugh Grant?... Vagy csak a nők kiszámíthatóan kiszámíthatatlanok?

Tenyeremben erő bizsereg
szemem mögött
készülnek az örömök
és a könnyek.
Szavát gyűjti, nehogy
dadogjon
a kürt,
ha szólni kell
hogy jele vészjel
vagy éppen az a hang
indítja el
a vágyak hatalmas rohamát,
most még nem tudod,
mert most még titok.
Most még titok.

Butterfly (A New Beginning)

2007-11-08T21:24:00.000+01:00

Beléptem a klubba. Új, de részben mégis visszatérő tagság ez, egy olyan berendezkedési formához, amiben minden ’egyes szám / első személyben’ történik. Az én jövőmért és az én boldogságomért csinálok mindent. Hétfőn szingli életet kezdtem.
Négy év után kértem időt és optimálisnak mondható módon, tökéletes gyorsasággal zuhantam bele az egyedüllétbe. Azért indulok ezen az úton, mert bízom benne hogy ami lesz az jobb lesz, ami hiányzott az meglesz, és a végén úgy érek célba, hogy amikor végső kompromisszumot kell kötni azt nyugodt szívvel és talán még örömmel is megteszem. Ha ugyanazzal aki volt – és az idő még engedi – akkor vele, ha másfajta és jobb impulzusok érnek, akkor mással. Az idő biztosan majd megmondja jó döntést hoztam-e, de magamban most stabil állásponton érzem azt hogy IGEN. Talán ebből is adódik, hogy a nagy váltás ellenére nem vagyok megtörve. Vannak ugyan kételyeim és van bennem bizonytalanság, de ezek remélem hamar feloldódnak és majd teszek róla, hogy elmúljanak. Harmadik X körüli életciklusban azt gondolom nem szabad úgy leraknom egy közös jövő alapjait, hogy abban olyan dilemmák vannak, amivel valamit most még felületesen elnyomnék, később viszont mindezek veszélyeztethetik a stabilitást. Fejjel és szívvel egyaránt szükséges gondolkodni. Sőt, a férfiak ugye még egy harmadik dologgal is megteszik mindezt…. Mindezek alapján racionális és helyesnek vélt módon próbálom mérlegelni amit lehet. Ami most fájhat az talán kisebb vesztesség lesz, mint amit később okozhat az, ha nem rendezem ezeket az érzéseket. Erről szól ez az új kezdet….., mindennek a vége előtt.
Lehet, hogy idővel itt a blogban elkezdek átcsapni egy nőközpontú ’Bridget Jones naplója’ szerű tévelygéssorozatba?...

SO MAYBE TOMORROW I'LL FIND MY WAY HOME

Find The Colour

2007-11-02T11:35:00.000+01:00

Ebben a napsütéses késő őszi hangulatban megcsináltam azt a KEANE lemezt, ami egy tökeletes világban bizonyára magától jelent volna meg. Tanulság: a legjobb dolgok elnyeréséért mindig tenni kell valamit az életben. Tracklist:

01. Somewhere Only We Know
02. Everybody's Changing
03. Your Eyes Open
04. The Sun Ain't Gonna Shine Anymore
05. Something In Me was Dying
06. Bend & Break
07. Is It Any Wonder?
08. Crystal Ball
09. Nothing In My Way
10. Leaving So Soon?
11. Let It Slide
12. A Bad Dream
13. Try Again
14. Under Pressure
15. Enjoy The Silence
16. Sunshine
17. We Might As Well Be Strangers
18. With Or Without You

Something Weird (Going On In My Head)

2007-11-01T00:16:00.000+01:00

Egy megfelelő tudatállapotot és életkort elérve azt feltételeztem magamról elég érett vagyok bizonyos helyzetek kezelésére. Nos magamnak is képes vagyok még meglepetést okozni. Különösen az által, hogy az utóbbi időben úgy érzem kizökkentem abból a magabiztosnak mondható állapotból, amikor megfelelő lelki nyugalommal tudok beszélgetni egy olyan csinos nővel, akit egyébként a belső értékei tettek be a bennem levő páncélszekrénybe. Mostanában úgy érzem magam, mint aki visszazuhant egy tinédzserkori idétlen helyzetbe. Bénázok, elbizonytalanodom, kétkedek és hasonlók, majd felülkerekedek mindezen és később mégis visszaesem. Majdnem egy évtizede voltak ilyen kilengéseim.

Keresem magamban az okokat, már csak azért is, mert minden általános vélekedésem ellenére, ugyan csak egy ember köré koncentrálódik mindez, de épp elég zavart okoz bennem. Ha a megoldásért egyetlen szóba próbálnám besűríteni az érzést, mellélőnék az igazságnak. Azt hiszem kell valami ’coming out’, amitől felszabadulok, meg az hogy kiszellőztessem magam fejben és lélekben.

EZ A SZERELEM / NEM MÚLIK SOHASEM / TISZTA, MINT A JÉG / EGYSZERŰEN SZÉP
EZ A SZERELEM / IGEN, IGEN, IGEN / SOHA NEM HAZUDIK, CSAK AD ÉS NEM KÉR

Azt gondolom az idő egyre kevésbé old meg dolgokat, így én is csak úgy tudok átlépni a gyötrelmes helyzeteimen ha döntéseket hozok. Inkább előbb határozottabban, mint később nehezen. Ma egy teljesen másfajta helyzetben egészen jól helytálltam. A reggeli tárgyalásomon olyan voltam, mint egy jól tréningelt értékesítő, akit miután kidobtak az ajtón visszamászott az ablakon. Valami ilyesmit kellene megcsinálni a fentiekre is. Első szándékra, jól vezetve. Nem is értem mit szarozok itt a gátlásaimmal. Elvégre én akarok boldog lenni...

Comfort In Sound

2007-10-27T21:36:00.000+02:00

Hivatalosan is megjelent a ’Pull The Pin’, az új Stereophonics lemez. Valamilyen megfoghatatlan okból az egyik kedvenc bandám, pedig hát…. az utóbbi albumokkal nem igazán teljesítettek tökéletesen. Kelly Jones énekes viszont egy olyan istenadta tehetség, akinek a hangja nem tud nem megbizsergetni a balladáival. Most itt ez a sorban hatodik stúdiólemez és lényegében ugyanolyan érzéseim vannak, mint bármikor korábban. Klassz, jó, satöbbi, DE…. Hagyományosan ismét 4-5 isteni dal van, ami megnyeri számomra az albumot.

Ennek ellenére a ’Pull The Pin’ véleményem szerint elég jó lett, egyes dalaival már az első hallgatáskor könnyen megbarátkoztam:

Soldiers Make Good Targets - mint jó ideje minden lemez, ez is egy nehezen emészthető dallal kezdődik, grunge alapok a ’90-es évekből, brrr... 6/10
Pass The Buck - pattogós tempó, dallamos folytatás, indul az album jó része 9/10
It Means Nothing – fülbemászó ballada, a valaha született egyik legjobb Stereophonics dal! 10/10
Bank Holiday Monday – alternatív zúzda, remek Phonics sláger lesz 9/10
Daisy Lane - szintén balladisztikus tétel, igen kellemes darab 10/10
Stone – lassú, nagyon fogós dal, Kelly hangja lélekszakítóan erős 10/10
My Friends - tökéletes koncertnyitó ütemmel kezdődik, a folytatás már közepes 8/10
I Could Lose Ya – amolyan provokatív stílus jellemzi 8/10
Bright Red Star – akusztikus szösszenet, ha Kelly Jones szólólemeze ismerős, ez oda illene 8/10
Ladyluck – nehéz, nyúzós szám, perverz fülbeteg rockereknek 7/10
Crush – ha a Phonics csak ilyen dalokat írna, minden bizonnyal nem kedvelném őket :D 6/10
Drowning – a Sex, Language, Violence anyagot idézi, akár azon is lehetne 7/10
Mindezek mellett ha értékelnem kell 8/10 pontot adok az összképre. Könnyebben befogadható dalok születtek, mint az előző albumon, de hasonló stílust vittek tovább. Meggyőződésem, hogy élőben jól szakítanak majd. Az hogy nem voltam még Stereophonics koncerten, hatalmas űrként tátong az életemben. Novemberben indul a szigetországi aréna turné a The Enemy-vel! Mint ilyenkor mindig, ismét elmorzsolok pár könnycseppet, hogy miért nem valami dél-angliai koszfészekbe születtem...

Freedom Of Speech Won’t Feed My Children

2007-10-26T02:26:00.000+02:00

Az állami/nemzeti ünnepekben mindig egyetlen pozitívumot tudok felfedezni, mégpedig azt hogy nem kell dolgozni. Most sem volt ez másképp… Az unalomig ismételt ünnepi ripacskodásban van valami olyan magyaros sajátosság, amit félek sosem fogunk levetkőzni. Legalábbis egy emberöltő alatt nem. Erősen kétlem, hogy megélem valaha azt a változást, amikor a protokolláris rendezvények nem egy izzadságszagú béna faszkodásnak tűnnek majd. Amikor eljön az idő, hogy az ötletgazdák kifogynak az olyan kretén dolgokból, hogy tűzijáték rakétákba, vagy köztéri táncjátékba próbálnak történelmi korszakokat belemagyarázni. Amikor a közjogi méltóságok saját pénzből vesznek koszorút, amit nem egy katonával cipeltetnek el az emlékező helyig. Amikor nem kerül elő minden évben egy új „legnagyobb” háborús hős, aki ’56-ban az utcákon grasszált. És sorolhatnám.
Becsületemre váljék, idén 15 percet megnéztem a közvetítésekből. Próbáltam szerezni valami átélhető ihletet, de hiába, nyugodt szívvel és higgadt állásponton helyeztem az egészet érdeklődésem perifériájára. Ismét. Ezektől a ceremóniáktól senki nem lesz magyarabb magyar. Ha elszántan próbálkoznék, akkor sem tudnék hiteles képet összerakni ’56-ról, annyi féligazságokkal teli történet lengi be az „utcai hősöket”.
Kíváncsi voltam, hogy ezek után a „Szabadság, szerelem” című Andy Vajna film mit tud adni ehhez az egész katyvaszhoz, így hát megnéztem este a tévében. Meg kell mondjam, szerintem remek kis filmet csinált ennek az időszaknak a feldolgozásából. Kimondottan jó volt hozzá a körítés. Sőt…, a Dobó Kata szex-jelenetét látva, azt gondolom most már hiteles korképem is van a dolgokról. Ahogy a mellét néztem a közeli képsorokon, végre átláttam mindent és megállapítottam: igen, ilyen az igazi 1956! Ilyen lapos!!!
Dobó Kata csöcsei azért vannak párhuzamban ezzel a korral, mert utólag épp úgy feltupírozhatók, mint azoknak az utcai csőcselékeknek a szerepe, akikből indokolatlan hősöket kreált az idő. Egy nem is olyan régi, hasonló példa jut erről eszembe. Mikor II. János Pál pápa meghalt a katolikus egyház egyből szentté szerette volna avatni, de ehhez bizony csodatevői beszámolások kellettek a megboldogultról. Pár napig bajban is voltak. Hisz ki hisz el manapság ilyesmit? Joggal gondolhatja mindenki, hogy a XXI. században már nem működik az efféle blődség. Nos mégis megoldották. És meg sem várták amíg a feledés homályában feloldódik ez az irracionális ellentét. Akár úgyis mondhatnám, hogy az idő kerekéből egyszerűen kivettek pár évtizednyi küllőt. A tömegek hallgatólagosan szemet hunynak valami hazugság felett, így közmegelégedésre szent lesz. Vagy talán már az is.
’56 hősei között is sok ilyen mondva csinált szereplőt érzek. Attól, hogy valaki fa bottal és kézifegyverrel nekimegy a tanknak ne legyen belőle hős. 51 év után sem, most meg pláne nem. Ha ma egy focimeccs után azt látjuk, hogy valaki a rendőrkordonban rugdalja a pajzsokat, megítélésem szerint nem különb értékrendi esélyekre pályázik. Mert hát: biztos valami öncélú nemes eszmével kerekedett neki….., de hogy valaki ennyire rosszul mérje föl a saját helyzetét!!! Gondold át és valld be Te mit mondanál rá? A legfinomabb jelző lenne az, hogy HÜLYE.

From Despair To Where

2007-10-17T21:30:00.000+02:00

Még jó hogy nem történik semmi és mégis zajlik az élet. Lényegében egy nap leforgása alatt két interjún is voltam a jövőmmel kapcsolatban. Nem gondoltam volna. Minden épp oly kiszámíthatatlan maradt, de mégis jobban érzem magam, mert kirajzolódtak végre az alternatíváim.

A mai egy jó nap, más szempontból is. Létrejött végre egy dialógus, ami ahhoz kellett, hogy helyre billenjen bennem egy elcsúszott képzet, amit az érzéseim közt tápláltam. Sokszor vagyunk így a környezetünkkel. Az utóbbi három napnak az a legnagyobb tanulsága számomra, hogy néhány kimondott szóval mennyi sok mindent lehet befolyásolni. És ehhez csak figyelnünk kell egymásra.

An End Has A Start

2007-10-16T00:26:00.000+02:00

Jobb címet keresve sem találhattam volna. Az utóbbi napokban sok érzés nehezedik rám ólomsúlyként, s ha már blogot írok, talán kézen fekvő, hogy időnként megemlítsek belőle pár dolgot.
Lassan már számolni sem tudom hányadszor, de ismét átszervezés és ezzel járó létszámleépítés lesz a munkahelyemen. 10 éve folytatom ezt az érdekes túlélő harcot, volt amikor megérdemelten, volt amikor szerencsével jutottam át hasonló rostán. Nyilvánvalóan kell a változás mindenki életébe, a felülről jövő megoldásokkal viszont csak ritkán jutunk át optimálisabb állapotba. Vagy legalábbis nem ez a jellemzőbb. Különösen egy olyan nagy multinál, mint ahol én tevékenykedek. Lélekben ugyan mindig megerősödünk, de ugyanakkor megtörünk, megfáradunk a sok keserűségtől, amit a tapasztalatokkal megélünk. Idővel aztán kialakul egyfajta közöny, amivel kezelni szeretnénk a jövőbeni hasonló helyzeteket, viszont ez csak egy látszólagos köd az érzéseink felett. Akut helyzetben a köd gyorsan felszáll. Eltűnik és ott maradunk a kétségbeesésünkkel, a sok dilemmával és egy rakás olyan kérdéssel, amire kimerülésig keressük a választ. Aki ismer, vagy ne adj isten velem együtt élt át hasonló dolgokat a 10 év alatt, szerintem be tudja tájolni ezeket a folyamatokat bennem és önmagában is.

Azt gondolom a munkahely egy olyan sokat szidott szarkupac, ami felett azért szipuzunk, mert sok időt kényszerülünk eltölteni körülötte. Egyetlen szagot könnyebb megszokni, idővel immúnis lesz rá az ember, viszont egy másiknál már nincs olyan kialakult védettségünk, ami miatt ne lenne félnivalónk a kellemetlenségtől. A karrier nyilván egy olyan erős szempont, amikor mérlegeljük ennek összetevőit. Mindenki pénzből él elsősorban. Van viszont, hogy több dolgon is át kell lépni. Most először érzem azt súlyosabban, hogy veszíthetek valamit a létbiztonsághoz tartozó megélhetésen kívül is. A mindennapi emberi kapcsolatok épp oly értékesek tudnak lenni, hogy ne akarjuk őket elveszíteni. Sok időbe és energiába kerül áthidalni távolságokat, barátságokat megszerezni. Nyilván nem is minden hely alkalmas rá. Leginkább viszont most az szomorít el ebben a megindult folyamatban, hogy szétbomlik egy olyan kör, amiben a közérzetünk már egészen jó volt. Ezeket az emberi viszonyokat nem tudja beteríteni a közöny ködéből lecsapódott pára. Az idő pedig csak úgy gyógyít, hogy hegeket hagy.

La Tristesse Durera.

"All sparks will burn out, in the end."

Believe Me Natalie

2007-10-15T17:22:00.000+02:00

A megszokás nagy úr. A megújulás viszont pezsdítő tud lenni. Itt van például Natalie Imbruglia. Sokan ismerik, helyes bébi, az utóbbi időben egyre jobb dalokat csinál. A legtöbbet most mégis azért járhat az emberek fejében, mert meglepően új a frizurája. Natalie korképéhez ime néhány kép, ami folyamatában mutatja be a változásait. A megjegyzésben lehet szavazni kinek melyik tetszik :-)

Én azt gondolom a külső formáival párhuzamban az ember belül is változik valamennyit. Már csak azért is, mert magához is másképp viszonyul és ez kihatással van a környezetére, illetve a környezete is más impulzusokat generál az új külső formára. És persze kell valami, ami indukálja a változást. Vajon Natalie-t milyen hatások érték, hogy így döntött?

Nem mintha ezzel akartam volna bármi párhuzamot vonni, de elmentem fodrászhoz és nekem is merően másképp áll a hajam. Szolíd punk, Tommy Lee 1991-es kiadásban. Mindent mindenhez viszonyítva, lehet hogy én is megzavarodtam. Na nem baj, majd mi Natalie-val szeretjük egymást…

Music Gets The Best Of Me

2007-10-14T16:48:00.000+02:00

Néha meglepődöm magamon milyen jó DJ vagyok. Néha meg nem :-)) Az utóbbi időben, s ennek már jócskán 1 éve, rászoktattam magam, hogy mindenféle zenei válogatásokat csináljak. Ezt az igényemet nagyjából két körülmény motiválja: az egyik hogy sok a CD-m és kevés hozzá a hely, a másik, hogy egyre inkább öregszem és fogy a béna dolgokkal kapcsolatos türelmem. Szóval fogom azt a sok örökké továbbtekert sorlemezt és összedobok belőlük valami masszív kedvemre valót. Ez a technika némi gyakorlás után egész jó érzékeket fejlesztett ki. Olyannyira, hogy néhány lemezemre egészen büszke vagyok. Ma reggel a kedvenceim közül Sophie Ellis-Bextor-t hallgattam. 20 dal tökéletes összhangban. A titok és a nehézség mindig ebben rejlik. Megtalálni a dalok közötti olyan átmenetet, amellyel a hallgató szempontjából a számára legjobban szabályozzuk az energiaáramlást. Dallamokkal és hangulatokkal. Sophie-é az egyik legjobban sikerült BestOf-om, kimeríthetetlenül táncolom végig a dalait. És most, hogy szemléltetem az Ő szépségét a mellékelt képen, rájöttem, hogy az egyik ismerősöm egészen hasonlít rá. Ajjaj….

Second Sight

2007-10-14T16:10:00.000+02:00

Különös, hogy egy egyébként ritka élmény ilyen rövid időn belül ismétlődik az életemben. Lényegében másfél héttel az előző után, ismét vitorlázni voltam a Balatonon.

A szar nem süllyed el… - mondhatni.

Csináltam pár hangulatképet, ez néhány azok közül.
Jó volt, kötetlenebb, mint az előző, mert ismeretség és nem munka hozta össze a társaságot. Valami konklúzió szerűnek azt szűrtem le, hogy a vitorlázáshoz a nyugodt emberi természet mellé azért nem árt egy többlet impulzust jelentő tényező. Legyen az a család, egy elcsábítandó szerető, buli a barátokkal, vagy csak szimplán a fürdésre alkalmas jó idő. Ha ugyanis nincs szél megvan lőve az egész. A 4-5-ödik óra felé már nem csak azért fürkészed a partot, mert baromira kell pisilned. A csöndes egyhangúság egy idő után épp oly fárasztó, mint amennyire pihentető volt az elején.

Ja, és még egy dolog. Akár egy hülye gyereknek…, idén legalább háromszor lesz karácsonyom! Eddig ugyanis szinte mindig csak akkor ettem halászlét, de ez alkalommal az idei második is megvolt.

Take It Easy Chicken

2007-10-09T11:15:00.000+02:00

King-Kong ma lent járt a kondi teremben. Van egy félig emberszabású két ajtós szekrény élőlény, aki épp velem egy időben volt ma edzeni. Érdekes szerzet. Testében Godzilla, drabális és ormótlan, a tekintette viszont tiszta Csita: együgyű és baljósan majomszerű.

Lényegében csak azért írok róla, mert a szokványosan csendes és épp csak szuszogó edzőteremben - ami egyébként sem kicsi és mindig zenével van kitöltve -, ma az ő nyögéseit hallgatta mindenki. Ilyen nagyszerű sportélményt utoljára azok kaptak, akik látták Szeles Mónikát teniszezni. Ő volt az aki minden ütésénél éppen szült….. vagy valami nagyon kemény és hosszú tárgyba ült bele…. egyszóval valami utánozhatatlanul förtelmes hangokat adott ki. Nos az én sporttársam is ilyen hasonló hajóban evez. (Lehet, hogy a seggében volt az "evezőlapát"?....)

Nem tudom mi juttat el valakit ilyen szintre. Az én legmélyebb ösztöneim leragadnak a kutyapóznál. És mégcsak nem is vonítok közben... :DD Ezzel szemben Hulk sporttárs borzalmas állatkerti hangokat hallat a súlyemelés közben. Mikor még csak hallottam mit művel, azt hittem valaki viccből felhangosított egy LCD tévét a teremben és a National Geographic-ot nézi. A gorillák párzási éneke, vicces, gondoltam. Aztán beazonosítottam az ismétlődő hangforrást és láttam, hogy ez nem vicc. Vagy valami nagyon ÉLŐ adás. Horrorisztikus a fazon! Legközelebb lehet, hogy viszek egy diktafont és felveszem a srácot. Kíváncsi lennék ha a szalagot elküldeném David Attenborough-nak vajon milyen állatfajt azonosítana be a hallottak alapján.

Love Is The Key

2007-10-09T10:47:00.000+02:00

Vannak isten adta tehetségek és vannak akik azért lesznek valamiben jók, mert szeretik csinálni. Múlt szombat este kilátogattunk Etyekre a Kezes-lábos rendezvénysorozatra és olyan koncertszerű élményben volt részem, aminek átélését jó érzéssel ajánlom minden rock, illetve blues zenét kedvelő embernek. Van egy Double Magic Tom nevezetű formáció, ami annyit tesz, hogy két srác - akiket kikövetkeztethetően és egyaránt Tominak hívnak - fog néhány gitárt, erősítőt illetve egy üveg sört :-), és egész este játszik. Amolyan one-and-only gitár duó. Bevallom előtte nem gondoltam, hogy túlságosan izgalmas lesz, de aztán elkezdődött és egyik ámulatból estem a másikba. Egyszerűen fantasztikusak a fiúk. Elképesztően jó, ahogy csinálják és amit csinálnak. A bevezető mondatomra visszatérve, szerintem mindkét állítás igaz rájuk. Iszonyú tehetségesek és sugárzik róluk, hogy szeretik a zenét amit játszanak. Nos, én megtettem amit a haza követelt, a többi már rajtatok múlik. Ezt úgyis látni, hallani kell. A nevük mégegyszer: Double Magic Tom.

"Rock 'n' Roll, kids - remember the name. And don't forget where you heard it first."

She Takes Her Clothes Off

2007-10-07T10:56:00.000+02:00

Return To Zero

2007-10-03T18:24:00.000+02:00

I’ll be back! Mindig ezzel az Arnie-s motívummal kellene elhagyom a kondi termet… aztán visszatérni és kettétörni az összes vasat. Mondjuk a droid külsőm talán e nélkül is árulkodik... Hosszú elnyűtt időszak után végre kezd visszatérni a régi akaraterőm. Több év lusta pangás után szeptember volt az első hónap, hogy beértem és maradéktalanul teljesítettem a havi 8 alkalmas edzéstervemet. Elsőre talán nem hangzik soknak, de a mai életvitelem mellett ez szép szám. Irtó nehéz volt elűzni a motiválatlanságot és túlzóan is lennék magabiztos, ha erről csak múlt időben írnék. Ez egyébként is amolyan férfi átok. De az erő most velem van!

Obi Van Kenobi és Yoda mester is megmondta, hogy az igazi ellenfél bennünk lakozik. Talán elmondhatom átmenetileg most legyőztem. Ezt a csatát megnyertem…., de hogy a háború is enyém legyen….., ahhoz még sokat kell szexelnem.

Pop, Csajok, Satöbbi…

2007-10-01T21:16:00.000+02:00

A Top 10 kedvenc CD-im szeptemberben ezek voltak:

Editors: An End Has A Start
Stereophonics: Pull The Pin
Athlete: Beyond The Neighbourhood
Editors: B-sides
The Killers: On Top - The Essential
The Music: Open Your Mind - The Essential
Starsailor: Always - The Essential
Keane: Under The Iron Sea
Longwave: The Strangest Things
Razorlight: Razorlight

Indian Summer

2007-10-01T20:10:00.000+02:00

A briteknél a mai napon jelenik meg a harmadik Manics kislemez a Send Away The Tigers albumról. Jól bevált szokás szerint 5 új b-side dalt kapunk a maxikon, illetve azok akik előrendelést adtak fel a 3 formátumra, egy dedikált képeslap szettel is megajándékozódnak. A 2 cd single és a kis bakelit 5.97 Ł-ért volt előjegyezhető. Azzal számoltam, hogy ha minden igaz a pakkom ma postára száll Angliából és pár napig drukkolhatok neki "Repülj bébi, gyere-gyere, várlak!" felkiáltásokkal. Legnagyobb meglepetésemre azonban, MA (!), vagyis a megjelenés napján "megjelent" a postaládámban! Ennél jobban nem is lehet időzíteni egy lemez"megjelenést" :) Köszönöm British posta! Az Indian Summer single részletei:

CD #1 1. Indian Summer 2. Anorexic Rodin
CD #2 1. Indian Summer 2. Heyday of the Blood 3. Foggy Eyes 4. Lady Lazarus
7-inch Side A1. Indian Summer B1. You Know It’s Going to Hurt

--> Manic Street Preachers: Indian Summer (video) <--

Braindead Motherfuckers

2007-09-29T12:45:00.000+02:00

Autóval közlekedni jó. Bővebben?! Budapesten kib*szottul nem jó...

Már meg sem tudom számolni hányféle módon próbáltam eljutni A pontból B-be. Egy kb. 14 km-es fix útvonalról van szó, de naponta kell újragondolnom. Állandóan kimanőverezni a híd és egyéb útlezárásokat, a káoszt okozó felújításokat, egyszerűen már nincs több kis utca ahol megkísérelhetném a jobb megoldást.

Szó ne érje a ház elejét, egyáltalán nem az a baj, hogy végre megcsinálják az úthálózat hibáit. Az a baj ahogy csinálják! Sajnos nem tudom más szavakkal illetni, ritka nagy barom állat, aki a forgalomirányítási terveket kitalálja. Mivel visszatérően és hatványozottan van elcseszve a belső kerületek közlekedése, akár úgy is fogalmazhatom, hogy koncepciózusan ekkora fasz az illető. Azt gondolom azt semmilyen módon nem lehet kimagyarázni, ha sávlezárást engedélyeznek az egyetlen, lezárt útszakaszokkal párhuzamos terelőúton is. Mindezt ott ahol nyár óta mindenki kényszerűen közlekedik, ott ahol jelenleg is úgy van beirányítva az autóforgalom, hogy a 2 másik alternatív megoldást egyszerre zárták le. Sikeresen, megfontoltan, időtlen időkre. Aki ilyen döntést hoz, az egyrészt talán sosem járt az ominózus útvonalon, másrészt megérett arra, hogy bottal verve legyen kikergetve a városból. Hihetetlen ami itt közlekedés címén folyik.

Alapvetően én is a közcélú utaztatást pártolom, de a vázolt helyzetben még a szerencsétlen BKV buszok is meg vannak szívatva, mert nem tudják kivédeni ezt a káosz okozta dugót. Nehéz erre finom szavakat találni. Ilyenkor ugye mindenki keresi és gyártja az ellenségképet, s ki ne más jutna eszébe, mint az a gumiarcú főbuzeráns Demszki. Szerintem egy ponton túl már mindenki leszarja, hogy jogosan követel-e rajta dolgokat, vagy sem. Nekem az se lenne baj ha őt lehetne megvoodoozni mindezekért. Rajta is elférne. Csak valaki most már bűnhődjön meg!

Ha van isten egyszer majd eljön a Budapestnek járó kényszerű igazságtétel. Ha másképp nem, majd metró-fúrópajzs formájában. Talán be kell szakadnia a fél város alatt a földnek, hogy elérkezzen az idő a döntéshozó ember leváltására. Addig meg ülünk a dugóban és várunk. Várjuk azt a napot, és végiggondoljuk milyen válogatott kínzásokkal állnánk bosszút…

Live Baby Live

2007-09-29T02:22:00.000+02:00

Ha valaki mostanában nem figyelte a The Charlatans hivatalos honlapját, az bizony lemaradt egy ingyen letölthető jó kis koncertfelvételről, amivel a banda kedveskedett rajongóinak. Most itt az alkalom a mulasztás pótlásra. Enjoy!

THE CHARLATANS LIVE AT DELAMERE FOREST 15/06/07
info: http://www.thecharlatans.net/delamere.html
koncert: part 1. & part 2.

Wide Open Space

2007-09-29T01:22:00.000+02:00

Hétköznapi életem hétköznapja nem hétköznapi dologgal telt. Érthető?... Majd úgy fogalmazom, hogy ne sértsek semmilyen titkot. Szerdán vitorlázni voltam a Balatonon. Igyekszem ezt úgy körülírni, ahogy Johnny Crunch tenné…. „a húgom és a lányom egyben”... vagyis kicsit munka, kicsit szórakozás, de még inkább az, aminek látszik. Üzletszerű kéjelgés! Mondjuk ki, ha már így van. Aki teheti ugyanis általában egyedül megy vitorlázni, nem az érdekkapcsolatban álló vevőivel. Még jó hogy alapvetően minden ember, elsősorban és legbelül, ember. Talán ennek köszönhető, hogy időnként az ehhez hasonló, átlátszó és felszínes helyzetek is fel tudnak oldódni. Szerencsére nem kellett a körülmények áldozatának lenni, végül is mindenki jól érezte magát, azt hiszem. A vendéglátó és a meghívott is, üzletről/munkáról pedig szó sem volt. Ez így lett optimális.

Ilyen volt ____________________________ Ilyen is lehetett volna.

A tó csöndes volt és nyugodt, a borongós őszies időjárásban meglehetősen szürke arcát mutatta. A széláramlatok elég változóan alakultak, volt hogy 8 csomóval bedőlve szeltük a vizet, volt hogy egész lassan haladtunk, ilyenkor hátul keresztbe feküdtem a hajótesten. Annyira kihalt volt minden, hogy a látótérben sokáig nem volt más vitorlás a vízen. Csendes nyugodt napunk volt, mindenki a távolt és a partot fürkészte. Délután baromi jó halászlével zártuk a programot. Próbáltam betelni azzal a pillanatnyi és oktalan szabadság élménnyel, amit ez különleges nap adott, de valahogy most nem nagyon ment. Pedig hát szerencsés lehettem. Túl nagy a boldogsághoz vezető űr, amit a kis örömökkel kitölthetek.

Picture Of Perfect Youth

2007-09-29T00:30:00.000+02:00

NÉZZÜNK SZEMBE A TÉNYEKKEL!

Nothing Precious At All

2007-09-28T22:19:00.000+02:00

Túl vagyok egy puccos pofavizit „garden party”-n. Mindig próbálom kihúzni magam a hasonszőrű faszságok alól, de az élet tele van kivédhetetlen szituval. Fáradt voltam ellenkezni, hát megígértem, elmentem. Beszoptam, mondhatni…. Az ilyen helyzetekben viszont mindig kell legyen valamilyen vészforgatókönyv. Minimum két alternatíva, hogy hogyan és mikor akarsz lelépni! Vannak akik még könnyű szívvel bírnak jópofizni, nekem már nehezen áll rá az arcom az erőltetett mosolyra. Egy ilyen partin ha nem jó a kaja, vagy nem tudsz jól berúgni és megcsöcsörészni a hostess lányokat, a „buli” maga a halál.
Nos, itt legalább a kaja jó volt… Szívem szerint persze inkább részegen csöcsörésztem volna, de hát kinek mi jut. Aznap este én voltam Han Solo. Rajtam és az általam vezetett Millennium Falcon-on múlt, hogy a legénység kijut-e a Halálcsillagról. Szóval nem ihattam. Ráadásul a hostess-ek is fiúk voltak... Az pedig köztudott, hogy a bőrös virsli csak mustáros hot-dogban jó, a csokis fánkhoz nem megy...

Lényeg a lényeg, az este lassan és nagy nehezen, de eltelt. Közben azon tűnődtem, 50 évesen a szülinapomat vajon én is olyan mufurc, no-name arcokkal töltöm-e majd, akikkel csak munkakapcsolatban állok. Minden valószínűség szerint nem. Ez a ’körülveszem magam emberekkel, de senki nincs mellettem’ állapot nekem nagyon felszínes. Nem is értem az ilyet. Nem tudom egyáltalán én is mit kerestem ott. Ahogy a party-n érdeklődtem és haladtam előre 1-2 beszélgetésben, olyan infók jöttek vissza másokról, hogy „én a könyvvizsgáló cégnél dolgozom, akivel egyszer tárgyalt”, „én vagyok aki időnként a számítógépét szereli”, satöbbi és hasonlók. „Hmmm, aha, érdekes” – mondtam, mert ezekre nem nagyon tudtam hogyan reagálni. Balfasz 1. és balfasz 2., gondoltam magamban, jó tudni, hogy mások is hasonló cipőben járnak itt. És hogy „én ki vagyok”? Ohooo, hát ez szintén jó kérdés volt! Lényegében szintén senki, azt hiszem. Jobban mondva, én a titkárnőjét dugom, azért voltam ott. És tényleg. Mélázgattam ott magamban, hogyan lehet ezt finoman mondani, de nem jutott eszembe semmi. Mégiscsak innom kellett volna valamit…
Hazafelé a kocsiban a rádióval próbáltam vigasztalni magam. Már jócskán éjszaka volt, de ha nem a saját fülemmel hallom talán magam sem hiszem el, hogy az anális szexről ment valami műsor. Na még ez is! – szóltam oldalra. Nem elég ez a sok seggfej estére, még jön az esti betevő is. Nevettünk. Otthon aztán leülepedtek bennem a dolgok erről az egész délutáni kalandról. Nem tudom mi a legjobb tanulsága a sztorinak, de egy biztos. Ha legközelebb este ilyen buli van, inkább otthon maradok rádiózni…

Vanilla Radio

2007-09-26T00:41:00.000+02:00

Ma annyira aktív sportéletet éltem, hogy - nevéből adódóan - elérkezettnek látom az időt az új Athlete lemez beszámolójára is. Szeretem az Athlete-et. Ezt, mint elsődleges információt adom át :-) A ’Beyond The Neighbourhood’ sorban a harmadik lemez, most már egyértelműen és nyugodt szívvel rakhatom le a voksom a bandára.

A marketingesek azt mondják egy termék előnyeit hasonlatokkal lehet a legjobban kifejezni. Nos akkor én is mondok egy ilyet, a Beyond The Neighbourhood-ot hallgatni olyan, mint beleülni egy melegvizes medencébe. Kellemes érzés, áthatja a testedet, és kapsz két hullámot a nyakadba amitől úgy elalélsz, mintha magad alá fingottál volna! Az első ilyen hullám a 01-04 dalblokk. A lemez egy finom instrumentális számmal kezdődik, aminek a sejtelmesen kifejező ’In Between 2 States’ a címe, majd a zene átcsap egy lendületes energiahullámba, amit az első single a ’Hurrican’ (remek választás) és a szinte Phoenix-esen beat-es ’Tokyo’ csúcsosít ki. Kész megújulás, ez a tempó nem vallt rájuk eddig, de nagyon jó! A negyedik ’Airport Disco’-val az első hullám elülni látszik és az ’It’s Not Your Fault’-tal egyetemben már két tipikusabb, enyhén melankolikus számmal sodródunk a vízben. Ez az ötös szett szerintem az album legjobb része. Az ötödik dal után egy időre ugyanis megáll az áramlás, lelassul a hangulat, inkább csak lebegünk a vízen. A ’Flying Over Bus Stops’-szal már kicsit repülünk is felette. Már épp elbóbiskolnánk ebben a langyos uszodavízes hatásban, amikor éledezni kezdenek a habok és a ’Second Hand Stores’(8) és ’In The Library’(9) blokkal megkapjuk a második hullámlöketet. A lemezbe visszatér az élet, a vízbe a vonzástömeg, és az utolsó két dalon keresztül lényegében finoman kisodródunk a partra. Ezekből a ’Best Not To Think About It’ ami nekem jobban tetszik. Összességében a 11 dal nagyon jó egységben van egymással, én a harmadik hallgatás után már ráéreztem. Jól eső érzés Athlete albumokkal időzni, az új korong hatására elővettem a két korábbit is. A Vehicles & Animals félig még kiforratlan, de a Tourist már olyan masszív klasszikus, amiről nehezen hagynék le dalokat egy válogatásban. Ennek ellenére is, vagy annál is inkább, én pozitívan élem meg a folytatást, a Beyond van olyan jó, mint az elődje. A 2007. évi kedvenc lemezeimben tuti benne lesz.

Végül itt jegyzem meg, mert az eredmény etalon, a fiúk feldolgozták a ’Kiss’ című dalt, mely Prince és Tom Jones előadásában is hallható volt egykor. Az Alicia Keys cover-ről korábban áradoztam, ezért most csak rövid leszek. Baszottul fenomenális!

---> Bonus multimédia a leghűségesebb olvasóknak !!! <---

In The Morning

2007-09-25T09:19:00.000+02:00

"Remember when you were young, you'd lose yourself
In the morning, you know we won't remember a thing
In the morning, you know it's gonna be alright"

Nem vagyok egy korán kelő típus. Nyílván nem én vagyok az egyetlen player ezen a játéktéren, de negatív tulajdonságnak sem fogom fel. A biológiai órám ilyen. A testem elzárkózik minden olyan drasztikus nyugalommegzavaró beavatkozástól, amit az ébresztőóra csengetése, vagy egyéb antiszociális tényező erőltet. Ösztönös védekezés utálatos támadásra. Valahogy így magyarázom. Mióta magamnak oszthatom be az időt, törekszem arra, hogy legalább 9 előtt sose kezdődjön tárgyalásom. Ezt a beosztást nemcsak azzal a ténnyel igazolom, hogy ennél korábban a reggel egy közlekedési tömegkáosz, hanem annak elismeréséül is, hogy bizony nehezen szabadulok a fejemre ragadt kispárnától. És ez nem a hajzselé miatt van…. Majdnem olyan nehezen kapcsolnak be az alapfunkcióim, mintha egy Windows operációs rendszer állna fel bennem. Múlthéten egyszer engedtem a kísértésnek és hagytam 8-ra tetetni egy meeting-et. Szerencsére ritka az eféle perverz kontaktember, úgyhogy elszoktam az ilyesmitől. Oké, hogy reggel kijöttem a kékhalálból, friss voltam és üde, de délutánra törvényszerűen lelassultam és a szabadidő ott kezdődik! Ez a probléma. De van ilyen típus. A múltkor pont erről beszélgettem egy lánnyal a munkahelyemen. Arról panaszkodott, hogy ő reggelente nem tud felkelni, mindenhonnan elkésik, egyszerűen képtelen időben kikelni az ágyból. Szerintem probléma helyett ezt másképp kell megélni. Amit mond nem feltétlenül rossz. Különösen egy csinos nőnél. Hol a helye ha nem az ágyban?! Ki ne akarna így több időt ott tölteni… nem igaz? Szóval ha két emberből vezetem le még inkább látszik, ez nem rossz tulajdonság, hanem szexuális potenciál! Én is az vagyok, nem rosszul kelő, hanem szexuális potenciál. Azt hiszem megyek és beszélek vele még egyszer….. össze kéne költöznünk.

I’m Not Good At Not Getting What I Want

2007-09-24T21:38:00.000+02:00

Ma kis szomorúság csillog a szememben. Szeptember 24. van, és este, mindössze néhány száz kilométerre innen, a kedvenc rock’n roll hősöm lép a deszkákra Bécsben. A brit dirty hard rock hegylakója, a négerhangú északír Elvis, a tetovált főisten, akinek még a fehér Gibsonja is ki van varrva. Ricky Warwick fiatalkorom meghatározó rock idolja! 1992 óta követem a pályafutását, úgy mint egykori kedvenc bandám frontemberéét - The Almighty -, illetve pár éve, mint szólópályára (is) lépett zenészét. Ma egy akusztikus szólókoncertet ad a Life Of Agony énekesének elő-vendégeként, s tulajdonképpen emiatt bizonytalanodtak el azon indíttatásaim, hogy elmenjek megnézni. A főprodukcióba elég ganajtúró élmény volt belehallgatnom. Végül is eldőlt, nem megyek. Ott lenne a helyem, ez nem kérdés, csak hát így…. kevés élményért sok tortúra. Már öreg vagyok ehhez. Persze azért fáj a szívem. Ha kicsit jobban is, mint kéne, azért van, mert ennyi idő után az életnek illő volna már összehoznia egy pacsit élőben. ’92, basszus, az 15 év…. Egyszer majd írok bővebben Rickyről és az Almighty-val kiteljesedő hosszúhajas korszakomról. Most inkább elnyomom az érzést. És szétzúzom a szobát pár metálhimnusszal….

The Almighty - 20th Anniversary UK Tour, January 2008.
A remény, hogy egyszer ott leszek, azért tovább él….

Peace & Quiet

2007-09-20T18:24:00.000+02:00

”Budapest-Budapest de csodás!”- időnként eszembe jut ez a dallam…. Ebből a számtalan módon elb*szott városból mégis külön öröm, ha az ember kiszabadul. Munka- (és sok egyéb teher)adóm jóvoltából, ebben a nyár végi, őszre forduló kellemes időben két napot töltöttem a Balatonnál. Egy képzésen voltam, és a helyzet az ilyenkor szokásos rövid módon úgy összegezhető, hogy jó környezetben voltam, csak épp az időbeosztás miatt nem tudtam kiélvezni. Vagy mégis?...
Mindezek ellenére, és a bennem élő féktelen vágyakozásoknak köszönhetően, azt a pár perc élményt is nagyon tudom élvezni, amit a Balaton látványa ilyenkor ad. A néptelen partvidék és a vízen szikrázó napsütés, amit a parkosított kertből nézek, olyan békés nyugalmat áraszt, ami nagyon-nagyon hiányzik a hétköznapjaimból. Ilyenkor mindig el is merengek az élet dolgain. Egyrészt azon, hogy a jó dolgok milyen rövid ideig tartanak és elmúlnak, másrészt próbálok olyan tanulságokat levonni magamnak, amik ilyen kiszakadt környezetben néha jobban megfogalmazódnak. Az egyik ilyen például - ami azért már jó ideje tudatosult bennem -, hogy a Teremtőnek nagyon elkúrt lapjárása lehetett, amikor a sorskártyájából nekem osztott. Örökös küzdelemre vagyok ítélve. Néha úgy érzem olyan alap dolgok sem klafolnak, amiknek kéne. Bezárkózásra késztető érzések ezek, de az életnek néha van humorérzéke, s ez most abban teljesedett ki, hogy hozzám hasonló elveszett lelkeket ültetett mellém a padra. Mindezt a szétterülő esti csillagfényhez, közvetlenül a Balaton partján.
A barátságról elég sok dimenzióban szokás beszélni, de értékteremtő mivoltát szerintem az határozza meg, hogy igazán közel csak nagyon kevés embert engedünk magunkhoz. Ezért is fura, és egyszerre jó élmény volt, hogy aznap este hárman úgy nyíltunk meg egymásnak, hogy egyébként nem találnánk rá különösebb indokot korábbról. „This conversation seems like a dream” - mondhatanám (egy Kip Winger dallal). Amennyiben ez a hasonlat egy olyan egész estés beszélgetés lényegét lefedi, ami szavakban őszinte és szomorkásan is megrészegítően jó kedélyű, akkor igaz is. Hát ennyi. A jó dolgok rövidek, elmúlnak, de talán kitörölhetetlenül bennünk maradnak.

All I want is a little peace and quiet
It's been so long since I had a lover
Here I stand alone with out another
Now I'm alone...

Nice To Be Out

2007-09-18T20:13:00.000+02:00

Rövid ajánlót írok a hétvége élményeiből. A pozitív impulzusokat azt gondolom mindig érdemes továbbadni:

A Lágymányosi öbölben egy jól szituált új park lett kialakítva a természetbe vágyóknak, ami Öböl néven fut. A magyar Greenwich, muhaha. Egy biztos, kicseszettül zöld ott a fű, annyira, hogy el se hinném, hogy mindez nálunk van, ha nem én magam fetrengtem volna benne. Mert hogy azt is lehet, jó érzéssel. Sőt, ezt olyan kis táblák felhívása jelzi, hogy "Fűre lépni szabad". Ez aranyos szerintem. Nyugis, szép hely egy délutáni időtöltésre a Duna parton.

Egy másik hétvégi alternatív séta, ha az ember fia cukrászdát kajtat, hogy egy jó sütit zabálhasson. Ez bizony manapság elég nehéz feladat. Mármint jó sütit találni, az ócska kínálat és a geil verziók forgatagában. Örömmel jelentem, nekem most sikerült. Nagyon rég ettem olyan jó Francia krémest, mint most az Európa (egykori nevén Sziget) cukrászdában. Legutóbb.... valamikor réges régen, egy messzi-messzi galaxisban....

És hogy egy kedves, egyaránt mókás és elgondolkodtató filmet is mondjak a moziból, az 'Őfelsége pincére voltam'-ot nekem kimondottan kellemes időtöltés volt megnézni. Klassz kis életkép és történet, filmművészet a pihenni vágyó fáradt szemnek. Legyen akkor 1 jó végszóm is, énekelje Kelly Jones és a Stereophonics: "All in all, it's nice to be out".

Kedvencek temetője

2007-09-18T18:58:00.000+02:00

Épp most olvastam, hogy Tommy Lee kilépett a Mötley Crüe-ből. Tommy-t lényegében 3 dolog miatt kedvelem igazán:
- a világ talán legjobb dobosa -> ha épp nincs belőve és lelassulva
- mindig olyan szolidan punk frizurái voltak, amit én is szerettem volna
- a legjobb életciklusában ő dugta Pamela Andersont, és ezt még videóra is vette (Köszi, köszi, köszi!)
Az első gondolat ami eszembe jutott erről a hírről, bevallom az volt, hogy ezekkel a görögökkel mostanában csak a baj van (Tommy állítólag ilyen származású). Szóval ezek a görögök, nem elég, hogy megnyerik a foci EB-t, meg felgyújtják az erdőiket, most még a Mötley Crüe-t is tönkrevágják. A Crüe Reunion Tour 2 évvel ezelőtti bejelentése óta várom, hogy mikor jön az a gatyaszaggató új lemez, ami már 10 éve esedékes. Ehelyett most ismét szertefoszlott egy álom. És ami a "legszebb"..., azt olvasni a hírben, hogy a többi tag tévéfellépések miatt kezdett pereskedni egymással. Megmondom én mi a pálya! Alkoholtól felpuffadt és koporsóból visszamászott rocksztárokat látok, akik azon vesztek össze, hogy miért nem tudtak több pénzt kisajtolni a rendszerből. Innen üzenem Tommynak: Jól tetted, hogy kiléptél, én kitartok melletted! Inkább menj haza és videóz sokat! Az a lány még ilyen öregen is megérne pár kazettát….

Green, green grass of home

2007-09-14T20:29:00.000+02:00

A múlt hétvégén ilyenkor Fradi meccsen voltunk. A férfiaknál többnyire elfogadott alapbeállítás, hogy szeretik a focit, de ha az előbbit említem, néha úgy érzem mégis magyarázkodásra szorulok. Mert hát tényleg… ki az a barom aki kimegy egy magyar meccsre? 2007-ben??! Nos, nem valami elvetemült, fel nem adott vágyról van szó, hogy lesz ez egyszer jobb is. Inkább arról, hogy időnként egészen szórakoztató olyan puritán közegben lenni, ahol úgy röpködnek a spontán reakciók, mint ott. Már annyira közhely, hogy szinte másodlagos ha szar a meccs. Sőt, ma már azt is tudom kontrollálni, hogy ne kapjak tökmagmérgezést a 90 perc alatt. Ha valamihez hasonlítanom kellene azt, ahogy ülünk ott a félpályánál, a Bucó, Szetti, Tacsiból a papagáj jut eszembe: „Süt a nap, szép idő van, itt ülök a félpályánál, én jól érzem magam.” Mindegy mi történt, mindig ezt a helyzetjelentést adta a riporterállásból. Hát kb. én is így érzem magam ilyenkor. Nézem a meccset, nézem az emberek reakcióit, azt ahogy minden alkalommal mulatságosan megújult formában képesek szitkozódni, …vagy ahogy szotyolával köpködik az előttük ülő hátát, …vagy ahogy megrökönyödve nézik a futballtól osztályidegen pom-pom lányokat a szünetben. Együtt örülnek, vagy épp keseregnek. Lényegében két óra tömény interakció. Azt gondolom nincs mit ezen megérteni, sokkal inkább át kell élni. Normális szektorközegben élvezhető, sőt, néha ajánlott! És ezt nőneműek is megerősíthetik :-)

Next time baby: Szeptember 22. (szombat), 17:30, Üllői út
Ferencváros-Makó (NB II-es bajnoki)

Prologue To History

2007-09-13T22:11:00.000+02:00

This is yesterday... Beraktam oldalelemnek egy szimulátort mellyel visszautazhatsz az időben és átélheted azt amit én 2007. májusában, az idei legjobb napjaimon. A 'Last Exit On Yesterday' linken Te is eljutsz a Manic Street Preachers brit turnéjának hangulatába, s kicsit részese lehetsz annak az élménynek amit Londonban kaptam. Ha a film a Forum és Shepherds Bush Empire estékhez ér gondolj rám erősen, ott voltam. Condemned to Rock N' Roll.

"When a man is young he is usually a revolutionary of some kind. So here I am speaking of my revolution"

Stay Beautiful

2007-09-13T21:23:00.000+02:00

I'm gonna block it, fly like a rocket

Celebrity Hit List

2007-09-13T19:55:00.000+02:00

Ha már emlegettem…. Alicia Keys ékes példája annak, hogy minden embernek megvan a maga legjobb helye. Neki szerintem a zongoránál. A hangja csodálatos, az első lemeze ugyan baromian uncsi, de a második „The Diary” című az egyik kedvencem a maga műfajában. Kicsit olyan ő, mint az r n’b Chris Martin-ja :D Szeretem, de nem biztos, hogy jó az ha fejtől lefelé fotózzák. Személyi fitness edzőjeként valószínűleg azt tanácsolnám neki „Lányom, ideje felállnod a zongorától!”. Sajnos viszont a világ másik végére született egyszerű bulvárolvasó vagyok. Így csak egyféleképpen láthatom őt „celebnek”, úgy, ahogy a képeken küldik. Sztárként, flitterekkel, de ez neki nem egy jó szerep. Ő az a fajta lány, akiből remek western hős lehetne a vadnyugaton, akkora pisztolytáskákat cipel a lábában. A mikrofonra és a zongorára szavazok.

If I Ain’t Got You

2007-09-13T18:50:00.000+02:00

Még csak most álltam pályára, de olyan űrszeméttel találkoztam az éterben amiről szívesen adok jeleket. Az új Athlete lemezről van szó, Beyond The Neighbourhood címmel jött ki pár napja. Még annyira friss és forró az anyag, hogy a polcomat is melegen tartja :-) Kíváncsi vagyok hogyan veszi fel a versenyt a „2007. legjobb lemezei” küzdelemben.
Ha valaki nem hallgat Athlete-et, a kellemesen melankolikus dallamok mellett azzal ajánlanám neki, hogy az énekesnek olyan burrogóan kifejező hangja van, mint Füles mackónak. Állítom ha gyerekkoromban a Mesevonal hívószámát tárcsázva ő énekelte volna a sztorikat, hamarabb elaludtam volna. Az előző Tourist című lemezük nagyon el volt találva. Azt hiszem jó magasan van a léc a folytatáshoz. Nos, pár nap hallgatás/átélés és én is okosabb leszek hogyan limbóztak meg a feladattal.
Az utóbbi idők egyik legjobb feldolgozását, mindenesetre, most ők jegyzik nálam. Alicia Keys „If i ain’t got you” című daláról van szó. Az eredetit is nagyon kedvelem, de az a session verzió, amit csináltak belőle, fenomenális!
Link: Athlete

Everything Must Go

2007-09-13T00:45:00.000+02:00

10…9…8…7…6…5…4…3…2…1…és útnak indult a blog-rakéta. Már ezzel a hozzászólással is a z„űrben” vagyok. My space vagy mi, vagyis az én (z)űröm. Már érzem is ahogy lebegek, a gondolataimra nem hat a gravitáció. Idővel átjutok egy másik űrbe is…. mert ha olvasni fogod és épp olvasod (!), akkor már a fejedben levő űrben keringek. Látod, máris benned vagyok! "Let Me Entertain You" énekelhetném most. De anélkül is kellemes lesz az utazás. Főként velem, meg azzal a világképpel, amit valamilyen megfejthetetlen kozmikus okból nem tartottam magamban. Szóval már itt ülök az űrhajómban, nézem a távolodó földet és úgy érzem magam, mint Lajka kutya. Még csillogó szemmel csóválok az ülésben, pedig tudom, hogy majdan ennek a blognak is hasonló vége lesz… Utazom ezen a mások által megkreált űrblog-masinán, amin aztán egyszer csillagporos emlékként elhalok a semmiben. Nincs visszatérés, legfeljebb szerencsés landolás. Viszont ha sikeresen leszállok a bolygódon és bekukkantasz az űrkabinomba, tudom, hogy ismerősebbnek fogsz látni. Ez jobb, vagy rosszabb? No matter. Valószínűleg erre sem számítottál. Hogy a fenti hasonlatnál maradjak, képzeld el, hogy Lajka vagyok és mégis visszatérek a Földre. Mi a francot mondhatnék? Egyet biztos: kutyául érzem magam! De egyébként hiába ugatnék bárkinek... Így hát értelmetlen landolásomat követően kinyílik az űrkabinom és kisétálok az érdeklődök közé. Talán jó tanulmány voltam, de az eredmény most mégis más, mint amit várnak. Én csak lejövök a fedélzetről, először talán megtorpanok kicsit…… majd ösztönönösen leülök és jól megnyalogatom a farkam! :D Más ezt talán nem érti, én viszont épp így érzem jól magam.
A Völgyben ahol élek egyébként sok-sok jó zene szól, minden nő Pamela Andersonra hasonlít, és az emberekkel paradicsomlét iszogatva őszintén beszélgetünk az élet dolgairól. Ezen az audiovizuális bolygószeleten minden nehézség ellenére süt a nap, zöldelnek a fák és színes a világ. Én meg csak fekszem a tengerparton, a hullámok nyalogatják a talpam, a nőm meg farkam…. (Lajka után szabadon). Az űrkabin ablakán át kicsit Te is bepillanthatsz milyen Völgylakónak lenni. No Surface All Feeling! Ez csak egy Design For Life.
Most kiszálltam, hogy élvezzem a súlytalanságot.

xxx
Vboy